Akár háromszoros különbség is lehet a vagyonadó bevételében, a kulcs a céges vagyon és az értékelési módszer.
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) mellett az autós szakma érdekeinek érvényesítésére létrehozott Autós Nagykoalíció is üdvözölte a nagyteljesítményű személygépjárművek adójának eltörlését, amely a szervezetek szerint igazságtalan és szakmailag megkérdőjelezhető.
Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyi szabályozásért felelős államtitkár csütörtökön jelentette be, hogy az egyszerűsítés jegyében már ebben az évben megszünteti a kormány 9 másik adónem mellett a nagyteljesítményű személygépkocsik adóját. A sajtótájékoztatón feltett egyik kérdésre, mely arra kérdezett rá, hogy a korábban már befizetett adók első fele visszajár-e az adózóknak, Kármán András úgy felelt: "egyik adóintézkedésnek sincsen visszamenőleges hatálya". Ezekből az információkból arra lehet következtetni, hogy az eredetileg legkésőbb szeptember 30-án esedékes második részletet a nagy értékű vagyontárgyak tulajdonosainak már nem kell megfizetniük, de a májusig megfizetett adórészletet nem fogja visszautalni az állam.
A Pénzcentrum kalkulátorával erre a linkre kattintva kiszámolhatod, hogy eredetileg milyen mértékű adóteher sújtotta a nagyteljesítményű személygépjárművek tulajdonosait.

Az MGE közleményében megjegyzi, hogy a szervezet az első pillanattól, minden lehetséges eszközzel - hivatalos fórumokon és médián keresztül - jelezte kifogásait az intézkedéssel szemben.
Az MGE szerint az adó bevezetésével lehetetlen helyzetbe hozták a forgalmazókat, mivel az adót a készleten lévő autókra is kivitették. A vagyonadó bevezetése újabb motivációt adott a nagy értékű autók külföldön történő forgalomba helyezésére. Mindemellett az adóból várható állami bevétel sem állt arányban a beszedés költségeivel - véli az egyesület.
Elképesztő különbségek: egyes országokban napokat, máshol heteket kell dolgozni ugyanazért a pénzért
A világon hatalmas különbségek vannak a keresetekben: van, ahol gyorsan összejön 1000 dollár, máshol hetekbe telhet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







