9 °C Budapest

Vadásznak a nyugdíjasokra! Így csapják be az időseket!

2010. június 1. 11:02

Szinte vadásznak az utcán az idősekre azok, akik fantasztikus nyereményeket és rendkívül értékes termékeket kínálnak a fogyasztók részére. Azonban nem árt vigyázni: nem mindegy, kinek hiszünk, kit engedünk be lakásunkba, és az sem, mekkora összegtől szabadítanak meg minket az ilyen különleges termékbemutatókra specializálódott személyek.

"Termékbemutatót tartunk a lakásán!", "Ön a huszadik ember, akit megállítunk, így nyert egy csodaporszívót" - ilyen és ehhez hasonló indokokkal állítják meg az időseket egyre több alkalommal az utcán. Ezt követően még haza is viszik a gyanútlan fogyasztót a lakásába, aki azután ha nem elég óvatos, komoly bajba kerülhet.

A Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület fokozott óvatosságra inti azokat, akiket az utcán állítanak meg a fenti indokok alapján. Nem biztos, hogy a legjobb és legértékesebb termékeket kínálják ezekben az esetekben a fogyasztók számára, ráadásul alaposan meg kell gondolni, kit is engedünk be a saját lakásunkba.

Amellett, hogy értékeinkre kiemelten figyelünk, tudni kell azt is, hogy termékbemutatós, úgynevezett üzleten kívül kötött szerződés esetén indokolás nélkül elállhat a szerződéstől a fogyasztó nyolc munkanapon belül. Ez azonban a gyakorlatban csak akkor kivitelezhető, ha a vállalkozás ténylegesen létezik, ez azonban nem feltétlenül valósul meg ezekben az esetekben.

Így ha egy autóból kipattanó fiatalember arról próbál meggyőzni minket, hogy az égből pottyant szerencsénknek hála egy fantasztikus készülékkel lehetünk gazdagabbak, potom árért, jól gondoljuk meg, mennyire vagyunk merészek, és mennyire van szükségünk erre a csodamasinára.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm