MTI • 2025. január 3. 17:31
Két halálos áldozata és 19 sérültje van a csütörtökön a kaliforniai Fullertonban történt légiszerencsétlenségnek, amelyet az okozott, hogy egy kisrepülő a felszállást követően egy bútorkárpit-készítő üzemre zuhant - közölte a helyi rendőrség.
A rendőrségi közlemény szerint a két személy, aki életét vesztette, a repülőn tartózkodott, a sérültek pedig az épületben, ahol mintegy kétszázan dolgoztak.
A sérültek közül 11-et kellett kórházba szállítani, a többieket a helyszínen látták el.
A repülő kora délután, alig két perccel az Orange megyében lévő fullertoni repülőtérről való felszállása után zuhant az üzemre. A baleset Disneylandtől mintegy tíz kilométerre történt a repülési útvonalakat figyelő FlightAware internetes honlap szerint.
Az üzemmel szemben lévő másik műhely biztonsági kameráinak felvételén látszik, hogy a kisgép oldalára fordulva zuhan a tetőn át az épületbe, majd felrobban és fekete füst száll fel. A fullertoni rendőrség szóvivője elmondta, hogy a helyszínre érkezett tűzoltók fékezték meg a lángokat, és a környező vállalkozások épületeit is kiürítették.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 899 096 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 55 762 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,82%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 914 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Chris Villalobos, a repülőtér egy alkalmazottja a helyszínre érkezve arról számolt be, hogy a kisgép tulajdonosa, akinek saját hangárja is van, gyakran szállt fel gépével a repülőtérről. Csütörtökön a felszállás után jelezte a légi irányításnak, hogy megfordul, és kényszerleszállást hajt végre, de az nem derült ki, hogy milyen probléma volt a géppel - tette hozzá Villalobos
A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) vizsgálatot indított az egymotoros, négyszemélyes, Van's RV-10-es kisrepülő balestének ügyében. A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Bizottság (NTSB) is vizsgálja a történteket.