MTI • 2024. december 16. 19:32
Oroszország nem növelheti a végtelenségig a katonai kiadásokat - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn, a védelmi minisztérium kollégiumának évzáró ülésén.
Oroszország a GDP 2,5 százalékával többet költ a nemzetvédelemre, mint korábban, és ezeket az eszközöket nagyon észszerűen kell felhasználni - jelentette ki az elnök. Putyin idézte Andrej Belouszov védelmi minisztert, aki szerint Oroszország a GDP 6,3 százalékát, a költségvetés egyharmadát (32,5 százalék) költi katonai kiadásokra, védelemre, a harcképesség növelésére és megerősítésére.
Az elnök szerint a szerződéses katonák nagyszámú növekedése hozzájárul ahhoz, hogy az ukrajnai háborút Oroszország előnyére fordítsák. Idén mintegy 430 ezren írtak alá szerződést a hadsereggel, a tavalyi 300 ezerrel szemben - mondta.
Az orosz elnök reményét fejezte ki, hogy sikerült tartani az ütemet az ukrajnai fronton, meggyőződését fejezte ki, hogy Oroszország teljességgel átvette a stratégiai kezdeményezést az ukrán fegyveres erőkkel folytatott harcban. Putyin közölte, hogy az orosz haderők idén 189 ukrajnai települést foglaltak el.
A védelmi miniszter szerint összesen 4500 négyzetkilométernyi ukrán terület van orosz ellenőrzés alatt.
Az elnök feladatul szabta az orosz titkosszolgálatoknak, hogy „találják meg, és szigorúan büntessék meg” azokat, akik a dél-oroszországi Kurszki területre támadva ott bűncselekményeket követtek el.
„A fegyveres erők szent kötelessége kihajítani az ellenséget a területünkről, a katonai igazságszolgáltatásé pedig mindezen bűncselekmények - különösen a polgári lakosság ellen elkövetettek - rögzítése, a titkosszolgálatoké pedig, hogy találják meg és büntessék meg az elkövetőket” - szögezte le Putyin.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 917 331 forintot 10 éves futamidőre már 6,55 százalékos THM-el, havi 214 520 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,73% a THM, míg a MagNet Banknál 6,85%; az Erste Banknál 6,91%, a K&H Banknál 6,98%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az orosz elnök szerint „a kijevi rezsim elveszíti az államiság jeleit”, azaz teljességgel illegitim: nem tartottak választásokat, az alkotmány sem teszi lehetővé az elnök mandátumának meghosszabbítását, a háborús helyzetre való utalásnak sincs értelme.
Putyin szerint a jelenlegi ukrán hatalom, amelynek a forrása a 2014. évi „államcsíny”, nap mint nap bűncselekményeket követ el mind az ukrán, mind az orosz nép ellen.
Az elnök szerint Volodimir Zelenszkij rendszere nem az ukrán nép érdekeit védi, hanem a támogatóiét, ami „abból is látszik, hogy azok, akiknek az érdekeit védelmezi és kiszolgálja, még abba is beleegyeznek, hogy a sorozási korhatárt 18 év alá vigyék le”.
Az elnök azt is kijelentette, hogy Oroszország nem az ukrán néppel, hanem a „neonáci rezsimmel harcol”.