Pénzcentrum • 2024. október 16. 09:50
Megválasztása esetén jelentősen emelné az importvámokat Donald Trump, a nem az USA-ban gyártott autók esetében ez 100 százalékos lenne. Ez közvetetten elég negatívan hathat a magyar autógyárakra is.
Megválasztása esetén jelentősen emelné az importvámokat Donald Trump, a volt elnök erről a Bloombergnek beszélt. Mint kifejtette: célja visszavinni az amerikai cégek termelését az USA-ba, ehhez adócsökkentést is bevezetne. Trump választási programja szerint 10 százalékos importvámot vetnének ki minden árura, a Kínából származó behozatalra 60 százalékot, az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra pedig 100 százalékos vám kivetését tervezik.
Trump America First nevű programja kapcsán korábban Virovácz Péter, az ING vezető elemzője azt mondta a Pénzcentrumnak: ezt már a volt elnök előző ciklusában is alkalmazták, a vámok hatására megromlottak az EU-val és Kínával is a gazdasági kapcsolatok. A szakértő szerint van arra esély, hogy Trump elnöksége már az első hónapoktól terhet rak a magyar gazdaságra is, de hogy milyen mértékben és pontosan hogyan érezzük majd meg, az egyelőre legalábbis kérdéses.
Amennyiben Trump lesz az elnök, és tényleg 100 százalékos vámot vet ki a külföldön gyártott autókra, azt a német autóiparnak igencsak kitett Magyarország is megérezheti. Ennek kapcsán Virovácz Péter korábban azt mondta: a védővámokkal azok a termékek, amelyekre ezt kivetik, komoly versenyhátrányba fognak kerülni, ráadásul a kínai autók az állami támogatások segítségével még így is árversenyt jelentenek az európai termékeknek.
Címlapkép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán