Irán rakétákat lőtt ki Izrael ellen, eközben Tel-Avivban fegyveresek támadtak járókelőkre

MTI2024. október 1. 20:13

Irán ballisztikus rakéták sorozatát lőtte ki Izrael ellen kedden, megtorlásul a vele szövetséges libanoni Hezbollah síita milíciával szemben indított izraeli szárazföldi katonai műveletért - közölte az izraeli hadsereg.

Légiriadó-szirénák és robbanások hangját lehetett hallani Jeruzsálemben és a Jordán-folyó völgye felett, miután az izraeli hatóságok felszólították a lakosságot, hogy az emberek húzódjanak biztonságba az óvóhelyeken. A Reuters hírügynökség újságírói a szomszédos Jordánia egén elfogott és megsemmisített rakétákról számoltak be.

Izrael, Irak és Jordánia is a történtek miatt haladéktalanul felfüggesztette a légi közlekedést légterében. Az izraeli katonai rádió közlése szerint csaknem kétszáz rakétát lőtt ki Irán Izrael ellen. Az iráni Forradalmi Gárda az állami televízióban közölte, hogy több tucat rakétát indítottak Izrael felé megtorlásul Abbász Nilforusán, az iráni Forradalmi Gárda helyettes parancsnoka, Haszan Naszrallah Hezbollah-vezető és Iszmail Haníje Hamász-vezető meggyilkolása miatt.

Az Iszlám Köztársaság elitalakulata egyben figyelmeztetett, hogy amennyiben Izrael válaszcsapásra szánja el magát, Teherán viszontválasza "még pusztítóbb lesz". Joe Biden amerikai elnök az X-en közölte, hogy az Egyesült Államok kész segíteni Izraelnek, hogy megvédje magát az iráni rakétacsapásokkal szemben.

Fegyveres támadásban többen meghaltak Tel-Avivban

A fentiekkel nagyjából egy időben fegyveresek járókelőkre nyitottak tüzet kedden Tel-Aviv Jaffa kerületében kedden, az izraeli rendőrség első hivatalos közlései szerint a feltételezett terrortámadásban négyen életüket vesztették és heten megsebesültek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A hatóságok szerint a két támadót "semlegesítették". A televízióban is közölt megfigyelőkamerás felvételek szerint a két fegyveres egy villamosmegállóban kezdett el lövöldözni. Eli Bin, az MDA helyi mentőszolgálat vezetője szerint legkevesebb hét ember sebesült meg két helyszínen. Az izraeli sajtó ugyanakkor már nyolc halálos áldozatról számolt be. A merénylet Irán Izrael ellen indított tömeges rakétacsapásával nagyjából egy időben történt.

Címkék:
katona, hatóság, katonaság, izrael, irán, háború, fegyveres konfliktus, hezbollah,