Fontos bejelentésre készül szerdán Joe Biden: most már készen áll a folytatásra?

MTI2024. július 24. 07:40

Negatív Joe Biden koronavírustesztje, és elmúltak tünetei - közölte az elnök orvosa kedden, ami után a Fehér Ház bejelentette, hogy az elnök visszatér Washingtonba. Az elnöki hivatal egyben azt is közölte, hogy Joe Biden szerdán televíziós nyilatkozatot tesz, amelyben az elnökjelölti küzdelemből való visszalépéséről is tájékoztatást ad.

Kedden Kamala Harris alelnök, a demokraták nem hivatalos új elnökjelöltje, úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint Joe Biden jelenleg alkalmas az elnöki feladatai ellátására. A Fehér Ház szóvivője egy televíziós interjúban azt hangoztatta, hogy Joe Biden "készen áll az ország vezetésének folytatására", és egyben visszautasította az elnök lemondására vonatkozó, a Republikánus Párt vezető politikusai felől érkező felszólításokat.

Kormányzati tisztségviselők kedden azt közölték, hogy a tervek szerint Joe Biden csütörtökön találkozik Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, aki hétfőn érkezett Washingtonba. Az izraeli kormányfő szerdán a Kongresszus két házának együttes ülésén mond beszédet republikánus és demokrata kongresszusi vezetők meghívására, amelyen ugyanakkor Kamala Harris alelnök, egyben a szenátus hivatalos elnöke nem vesz részt.

A döntést élesen kritizálta Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnöke, aki az izraeli miniszterelnök felszólalását kezdeményezte. A konzervatív politikus keddi sajtótájékoztatóján Kamala Harrishez intézve szavait úgy fogalmazott, "nem fest jól", hogy a "szabad világ vezetője" akar lenni, de nem képes arra, hogy ott üljön a pódiumon, amikor az Egyesült Államok legfontosabb stratégiai szövetségesének vezetője van jelen a teremben.

Címlapkép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán, MTI/MTVA

Címkék:
egyesült államok, szavazás, világ, usa, választás, elnök, joe biden, elnökválasztás, amerikai egyesült államok, kamala harris,