Megszólalt Donald Trump a merénylet kapcsán: "Nekem most nem itt kellene lennem, halottnak kéne lennem"

MTI2024. július 15. 10:43

Szürreális élménynek nevezte Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje egy vasárnapi lapinterjúban, hogy életben maradt az ellene megkísérelt merénylet után.  "Nekem most nem itt kellene lennem, halottnak kéne lennem. Nagyon szürreális érzés" - jelentette ki Trump a New York Post című lap újságírójának nyilatkozva egy repülőgép fedélzetén úton Milwaukee felé, ahol hétfőn kezdődik a Republikánus Párt jelöltállító gyűlése.

A volt elnök elmondta: ha beszéde közben, a lövés pillanatában éppen nem fordította volna kicsit jobbra a fejét, hogy rápillantson a kivetítőre, akkor most halott lenne. "Csak a véletlennek vagy Isten kegyelmének köszönhetem az életem" - tette hozzá.

Donald Trumpra a pennsylvaniai Butlerben tartott kampánygyűlésen lőtt rá egy 20 éves férfim ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt. A merénylő több lövést is leadott a volt elnökre, aki csak könnyebben sebesült meg, a jobb fülét horzsolta egy lövedék. Egy másik ember viszont életét vesztette a támadásban, és ketten életveszélyesen megsebesültek. A támadóval a helyszínen végeztek a hatóságok.

Trump megjegyezte: sokan mondják neki, hogy emblematikus lett a sebesülése után készült fénykép, amelyen kihívóan az öklét rázza a tömeg felé fordulva. "Igazuk van, az egy jelképes fotó, és én mégsem vagyok halott. Általában az embernek meg kell halnia ahhoz, hogy egy róla készült fénykép emblematikussá váljon" - fejtegette.

Donald Trump azt is elmondta, hogy a merényletkísérlet után átírta a jelöltállító gyűlésre eltervezett beszédét. Szavai szerint eredetileg "különösen kemény hangvételű" beszéddel készült, amelyben Joe Biden elnök rettenetes kormányzását bírálta volna, de ehelyett most olyan szöveggel készül, amely reményei szerint inkább egyesíteni fogja az országot. "De nem tudom, ez lehetséges-e. Az emberek nagyon megosztottak" - jegyezte meg Trump.

JÓL JÖNNE 2,6 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 584 927 forintot igényelnél 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 57 984 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,10 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 58 104 forintos törlesztőt (THM 13,20%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Joe Biden vasárnap este a Fehér Ház Ovális Irodájából újabb üzenetet intézett az amerikai nemzethez a merényletkísérlet után, és azt hangoztatta, hogy "alacsonyabbra kell venni a hőfokot a politikában". "Nem szabad elfelednünk, talán nem értünk egyet politikai kérdésekben, de nem vagyunk ellenségek. Amerikában az a szokás, hogy a nézeteltéréseinket a szavazóhelyiségekben rendezzük, nem puskagolyókkal" - fogalmazott az elnök. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokban nincs helye ilyen típusú vagy bármilyen más formájú erőszaknak.

Címlapkép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán, MTI/MTVA

Címkék:
amerika, merénylet, világ, trump, donald trump, elnök, amerikai egyesült államok, amerikai,