Pont került a többéves hajsza végére: többeket őrizetbe vettek egy drogellenes nyomozás során

MTI2024. július 2. 21:33

Európa-szerte aktív kábítószerterjesztő hálózatra csapott le az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) és az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős uniós ügynökség, az Eurojust. A műveletben 13 embert őrizetbe vettek - derül ki az Eurojust keddi közleményéből.

A tájékoztatás szerint az Olaszországban, Belgiumban, Németországban és Ukrajnában zajló házkutatásokban több elektronikus eszközt, kábítószert, illetve készpénzt is lefoglaltak. A 2021 óta tartó, olasz kezdeményezés nyomán indult vizsgálat kiderítette, hogy a bűnbanda több uniós és nem EU-s országba csempészett elsősorban kannabiszt és kokaint. A kábítószereket a banda Spanyolországból szerezte be, majd teherautókba rejtve juttatták el más országokba.

A nyomozásban az olasz és uniós hatóságok mellett a belga, német, spanyol és ukrán bűnüldöző szervek vettek részt. A kábítószerkereskedelem Európában az egyik legnagyobb biztonsági fenyegetést jelenti. Az Europol bűnbandákról szóló jelentése szerint az Európai Unió legveszélyesebb bűnszervezeteinek fele érintett a kábítószerkereskedelemben, illetve az Európában elkövetett gyilkosságok 50 százaléka is kábítószerkereskedelemmel kapcsolatos.

Az ügynökség kiemelte: kulcsfontosságú, hogy az egyes országok hatóságai szorosan együttműködjenek egymással, tekintettel a bűncselekmény határokon átívelő jellegére. Az Eurojust adatai szerint 2020 óta kétszeresére nőtt a kontinensen a határokon átívelő kábítószerkereskedelem.

Címkék:
unió, európa, európai unió, drog, kábítószer, olasz, bűnbanda, kokain, kannabisz,