Brutális árvízkárokról érkezett jelentés: már a kormánynak is lépnie kell a sokkoló pusztítás miatt

Pénzcentrum2024. június 4. 11:16

A német kormány a déli részeken pusztító árvíz után hangsúlyozta az éghajlatváltozás elleni küzdelem fontosságát. Az EnBW közműszolgáltató közölte, hogy vízerőművei csökkentett kapacitással működnek, az Audi Ingolstadtban található üzemében pedig több műszakot is töröltek.

A német kormány a déli részeken bekövetkezett, halálos áldozatot is követelő árvizek után hangsúlyozta az éghajlatváltozás elleni küzdelem fontosságát. Olaf Scholz kancellár az árvízhelyzet súlyosbodását követően bejelentette, hogy a szövetségi mentőszolgálatokat és a hadsereget is mozgósítják. Robert Habeck gazdasági és éghajlatvédelmi miniszter pedig azt emelte ki, hogy a klímaváltozás súlyos időjárási katasztrófákhoz vezet - írja a Reuters.

Az árvízek gazdasági hatásai is gyorsan megmutatkoztak. Az EnBW közműszolgáltató közölte, hogy vízerőművei csökkentett kapacitással működnek, főként a nagy mennyiségű úszó törmelék miatt. Az Uniper energetikai vállalat intézkedéseket hozott az irschingi erőmű leállítására. Az Audi autógyár Ingolstadtban található üzemében pedig több műszakot is töröltek, mivel a dolgozók egy része nem tudott bejutni a munkahelyére.

A német gazdaság további területeit is érintette az árvíz: szántóföldeken és épületekben jelentős károk keletkeztek, bár a veszteségeket teljesen még nem is sikerült felmérni. A Rajna folyón a teherhajózási forgalom leállt, mivel nincs elegendő hely a hidak alatti áthajózáshoz. A Deutsche Bahn vasúttársaság pedig azt tanácsolta az utazóknak, hogy kerüljék el Dél-Németországot. Ezek az események a szakértők szerint rávilágítanak az éghajlatváltozással kapcsolatos sürgős cselekvés szükségességére Németországban és világszerte egyaránt.

Címkék:
katasztrófa, árvíz, áradás, déli, németország, katasztrófavédelem, ország, német, kormányhatározat, kormánydöntés,