Itt a bizonyíték, így tarolta le Magyarországon keresztül az EU-t a Temu, Shein: a NAV is csak pislog

Pénzcentrum2025. január 26. 08:35

Tavaly több mint 23 millió tonnányi árut vámkezelt a NAV, az importeljárások során 18 ezer milliárd forint értékű áru került az Európai Unióba - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vámszakmai és nemzetközi elnökhelyettese, a nemzetközi vámnapon.

Bakai Kristóf Péter pénzügyőr dandártábornok ismertetése szerint minden év január 26-án ünneplik a világon a nemzetközi vámnapot, amelyhez a Vám Világszervezet idén "A vámhatóság elkötelezetten szolgálja a hatékonyságot, a biztonságot és a jólétet" mottót hirdette meg.

A NAV is ezen értékek mentén dolgozik - hangoztatta az elnökhelyettes. A gyorsaságot és a hatékonyságot igazolja a statisztika is, amely szerint tavaly mintegy 900 ezer import- és ugyanennyi exportvámeljárást folytatott le a NAV. Ez naponta átlagosan ötezer eljárást jelent - tette hozzá.

Tavaly 121 milliárd forint volt a vámbevétel, az import áfa összege pedig csaknem 460 milliárd forint - mondta el Bakai Kristóf Péter. Emlékeztetett, hogy a NAV tizennégy közúti, négy vasúti és három légi határátkelőhelyen ellenőrizte az unió területére belépő árukat és személyeket. Az ellenőrzéseknél nemcsak bevételi szempontok érvényesülnek, hanem egyre nagyobb hangsúlyt kap a biztonság, a polgárok és a környezet védelme is - emelte ki az elnökhelyettes.

Tavaly 972 esetben összesen 316 kilogramm kábítószert, mintegy 18 ezer esetben 12,8 millió szál cigarettát foglaltak le a pénzügyőrök a vámellenőrzések során. Emellett 7 alkalommal összesen 3 480 lőszert, lőfegyvert és -tartozékot foglaltak le, valamint 72 esetben több tonnányi jogsértő árut semmisítettek meg - részletezte.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

A külkereskedelmi forgalom mellett a vámhatóság hatékonyan és eredményesen kezeli a harmadik országból érkező e-kereskedelmi forgalmat is. A statisztikai adatok alapján kijelenthető, hogy Magyarország az e-kereskedelem regionális elosztóközpontja lett az elmúlt években. A NAV, mintegy 70 százalékos forgalombővüléssel, 136 millió kis értékű (150 euró alatti) küldeményt vámkezelt tavaly, amely több mint 40 milliárd forint áfabevételt jelentett Magyarországnak.

Az eredmények alátámasztják, hogy a Vám Világszervezet idei mottójával összhangban, a magyar vámhatóság is elkötelezett a hatékonyság, biztonság és jólét mellett - összegezte Bakai Kristóf Péter.

Címkék:
NAV, webshop, kiskereskedelem, e-kereskedelem, kereskedelem, vám, kiskereskedelmi forgalom,