Pénzcentrum • 2024. december 3. 14:05
Indul a karácsonyfák szezonja, az OBI is berobbantotta saját fenyőfa-akcióját: a barkácslánc hétféle minőségben és méretben árul nordmann fenyőket, ráadásul még kupont is adnak a vásárlóknak. Korábban az IKEA indította a sort egy igen bőkezű akcióval: a 9990 forintos karácsonyfák után 5000 forintos kupont is adnak a vásárlóknak.
Ahogy arról már több ízben is beszámoltunk, 2024-ben 10-15 százalékkal többet kell fizetni a fenyőfáért, mint tavaly a karácsonyi időszakban. Korábban a karácsonyfa-nagyhatalomnak számító, Zala megyei Surd polgármestere, Kanász János arról beszélt lapunknak, erről a területről évi egymillió fenyőfa kerül a fogyasztókhoz. A magyar karácsonyi piac igénye mintegy 2-2,2 millió fenyőfa évente. Szerinte a 2024-es emelkedés okai közt szerepel az infláció, a szállítási, a vegyszer és energia költségek megdrágulása, valamint az élőerő is többe kerül.
Akciókkal támadnak a boltok
Ahogy az minden évben lenni szokott, a hazai áruházak is rárepülnek az óriási karácsonyfa-piacra: az IKEA például novemberben jelentette be, hogy idén 9 990 forintba kerül náluk a fenyő mérettől függetlenül - ugyanannyiba, mint tavaly, 2022-ben viszont még 8 990 forintért árulták.
Sőt, a klubtagsággal rendelkező vásárlók féláron, 5000 forintért vásárolhatnak fenyőfát, úgy, hogy a bútorlánc 4 990 forintot kedvezménykártya formájában ad vissza a vásárlóknak, amit 2025. január 2. és március 31. között lehet levásárolni.
OBI fenyőfa árak 2024
Az OBI is berobbantotta saját fenyőakcióját: aki náluk vásárol, ajándékba kap egy 10%-os kupont, melyet 15 000 Ft feletti vásárlás esetén 2025. január 02-31. között használhat fel
Árak és méretek listája az OBI vágott nordmann fenyőire:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- Standard 100-150 cm: 6.699 Ft
- Standard 150-175 cm: 7.999 Ft
- Másod osztályú 150-250 cm: 7.999 Ft
- Standard 175-200 cm: 9.999 Ft
- Standard 200-250 cm: 13.490 Ft
- Prémium 150-200 cm: 14.990 Ft
- Prémium 200-250 cm: 19.490 Ft
Kiemelték, hogy az összes karácsonyfa csak áruházakban vásárolható meg, neten megrendelni nem lehet. Az akció december 23-ig érvényes, amíg a készlet tart.
Egyébként a 2022-es árlistához képest annyira nem is drágult meg a karácsonyfa a barkácsláncnál. Akkoriban is élt a mostani kuponos akció, viszont csak háromféle fenyő volt (most hasonlítsuk ezeket a 2024-es "standard" árakhoz), amelyeket az alábbi árakon lehetett megvenni:
- 100-150 cm: 5599 forint
- 150-175 cm: 6999 forint
- 175-200 cm: 9499 forint