Megszólaltak a visszaváltási limitről a boltok: ezt kell most tudnia minden magyar vásárlónak

Szánthó Péter2024. október 28. 13:10

Egyetért a visszaváltó automatákon bevezetett, 5000 forintos tranzakciónkénti limittel a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség. Neubauer Katalin főtitkár szerint a 100 darabban maximalizált mennyiség az átlagos vásárlók számára elégséges, hiszen már ennyi flakon, üveg, doboz is rengeteg helyet foglal. Más kereskedelmi forrásaink is üdvözölték a lépést, ők azt is felhozták, hogy a nagy mennyiségben visszaváltó "palackvadászok" jellemzően nem levásárolják a csomagolások után járó összeget, hanem készpénzben elkérik a kasszákból - így az adott boltnak nem keletkezik bevétele.

Észszerű lépés volt bevezetni az 5000 forintos limitet a visszaváltó automatákon - mondta a Pénzcentrumnak Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára miután olvasónk észrevétele alapján beszámoltunk róla, hogy a gépek immár maximum 100 italcsomagolást fogadnak be egy tranzakción belül, ekkora összegről adnak ki vásárlási utalványt. Mint a szakember kifejtette, ezzel tehermentesülhetnek a REpontok, kisebb esély van a sorok kialakulására is.

Kereskedői oldalról nézve ez egy jó lépés, hiszen így több vásárlót szolgálhatnak ki az automaták, mielőtt megtelnek, tisztítani kell őket. Az egyszerre visszaváltható mennyiség maximalizálásával jó eséllyel elkerülhető, hogy valaki több zsáknyi italcsomagolást egyszerre váltson vissza, így nagyobb sor alakuljon ki a gépek előtt

- magyarázta. Hozzátette: úgy látják, a 100 darabos limit a magánszemélyek esetében elégséges, hiszen már ez is igen nagy térfogatnyi palackot és dobozt jelent, az átlagos vásárlók jellemzően kisebb mennyiséggel érkeznek az automatákhoz.

Márpedig az automatákat sokan használják, a MOHU közlése szerint október közepén érte el a visszaváltott palackok, dobozok, üvegek száma az 500 milliót. A vásárlók többsége pedig utalvány formájában kéri vissza a pénzét (20 milliárdot fizettek ki így október közepéig), csak 10-15 százalék utaltatja bankszámlára a visszaváltott csomagolások díját.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Több más iparági forrásunk is üdvözölte a limit bevezetését, de ők különböző okokból, mint a szövetség. Többen is egyetértettek azzal, hogy az átlagember a legritkább esetben venné észre a 100 darabos korlátozást, jellemzően a gyűjtögető "palackvadászok" utaltattak ki 5000 forintnál nagyobb összeget levásárolható utalványban. Ám ilyenkor az automatát üzemeltető bolt a legritkább esetben realizált bevételt, ugyanis a nagytételben visszaváltással bizniszelők nem vettek semmit, hanem a kasszánál készpénzben kérték az utalványuk értékét.

Címkék:
vásárlás, kiskereskedelem, limit, csomagolás, visszaváltás, boltok, pet-palack, szövetség, vásárlók, MOHU Mol, mohu,