Itt várnak ránk az akciók: mutatjuk, mennyibe kerülhet idén a halottak napi virág

HelloVidék2024. október 22. 08:16

Közeledik a halottak napja, így már most érdemes szétnézi a virágboltok mellett az áruházakban is, hogy hol vehetjük meg legjobb áron az ünnepi virágot. Bár még mindig a nagyvirágúakból fogy a legtöbb, a közepes-nagy (12-14 centiméter átmérőjű) virágú krizantémból is egyre többet vesznek. Emellett a csokros – amely egész évben kelendő – és a cserepes fajták is választhatók. Milyen áron vehetjük meg őket a nagyobb áruházakban? Ennek járt utána a HelloVidék.

Nagy reményekkel várták a tavasszal virágzó növények értékesítési időszakának kezdetét a hazai díszkertészek. Bár az elmúlt évek átlagához képest az idén valamivel kevesebb palántával készülnek a szezonra, az ágazati szereplőinek reményei szerint a piacra kerülő valamennyi egynyári, kétnyári és évelő növény gazdára talál majd az idén.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének közös piaci körképe szerint muskátliból mintegy 8-10 millió, más virágzó dísznövényből pedig mintegy 22-25 millió palánta kerülhetett a piacra ebben az évben.

A díszkertészek várakozásai szerint a múlt évi rekordforgalom után az idén is élénk lesz a kereslet a hazai termesztésű egynyári, kétnyári és évelő dísznövények iránt. A legnépszerűbb virágzó dísznövény továbbra is a muskátli, amelynek számtalan típusával találkozhatunk a kertészetekben. A muskátlik mellett a begónia, a petúnia különböző típusai, a bakopa, a vasfű és a dáliák a legkeresettebbek a hazai piacon. Emellett sok más egynyári, kétnyári és évelő dísznövényfajjal várják a vásárlókat a kertészetek. Az elmúlt években egyre terjedőben vannak a fűszernövények és a cserépben balkonon nevelhető zöldégnövények is.

A termelői árakban minimális emelkedés várható az idén. A tavalyi inflációs és az input anyagok drágulása csupán csekély mértékben jelenik meg az árakban, a termelők ugyanis attól tartanak, hogy a magasabb árak elriaszthatják a vásárlókat.

Milyen virágot vásárolnak a magyarok halottak napjára?

Bár még mindig a nagyvirágúakból (Palisade, Creamis stb.) fogy a legtöbb, a közepes-nagy (12-14 centiméter átmérőjű) virágú krizantémból is egyre többet vesznek. Emellett a csokros – amely egész évben kelendő – és a cserepes fajták is választhatók. Régebben a fehér színű volt a „divat”, majd az elmúlt években megjelentek a zöldek és a kétszínűek (piros-fehér, napsárga-narancs, lila-rózsaszín stb.). Manapság pedig már akár háromszínű vagy szórt színvilágú virágok is vannak a piacon, illetve alakjukat tekintve egyre jobban elterjednek a pompon (teniszlabda) alakú virágúak.

A termesztés alapvetően nagyvárosok közelében jellemző, kiemelhető jelentős termőterületként Dabas, Lajosmizse, Kecskemét, Nyíregyháza és Szeged környéke.

Az egész országban jellemző a kisebb mértékű helyi termesztés is, sajnos a legtöbb helyen korszerűtlen módszerekkel, több évtizedes technológiával. 2023-ban az előző évhez képest 15-18 százalékkal kevesebb növényt ültettek ki a kertészetek. Ebben közrejátszott a – 2022 év végi – szaporítóanyag-beszerzéskori magas euróárfolyam, valamint a háborús, szankciós infláció, inputár-emelkedés, bizonytalanság is. Emellett elmondható, hogy kiöregedőben van a szakma, a termesztők mintegy tizede idén felhagyott a termeléssel, ezen tényezőkre is tekintettel.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Általánosságban elmondható, hogy a krizantémtermesztés önköltsége magas, amit a termelői árakban nehéz érvényesíteni, többen például zöldségtermesztésre váltottak a virágtermesztésről. Tekintve a krizantém erősen szezonális jellegét, a termesztés és a logisztika, értékesítés is komoly szervezést és feszes időzítést igényel, főképp az áru halottak napjára időzítése. A vágott virágot például több napos pulton tartásra felkészítve kell átadni a boltosoknak.

A krizantém a 17 Celsius-fok körüli hőmérsékletet kedveli. Bár idén nem volt drasztikus aszály, az elégtelen növényvédelem károkat okozhatott, valamint esetenként árnyékolást, hűtést, párásítást kellett alkalmazni. Szabadtéren történtek növénykiégések is, illetve a fóliás növényeket helyenként atka támadta meg, ami miatt markánsabb, költségesebb növényvédelemre volt szükség.

Hogyan őrizzük meg a virágok frissességét?

A vásárlóknak a szakemberek javasolják, hogy a virág megvétele után érdemes fertőtleníteni a tárolóedényt, vödröt, így azt követően akár több hétig eláll a szálas virág is. Valamint javasolt a virágárusoknál kapható virágtartósító szer használata.

Mit mutat az áruházi kínálat?

Az áruházak most is széles kínálattal várják a vásárlókat, legyen szó szálas vagy cserepes krizantémokról. Hogy pontosan mire számíthatunk? Lássuk!

  • A Lidl akciós újságja szerint az áruházban a bokros krizantém 2799 Ft, a krizantém tál 1999 Ft, a cserepes krizantém 699 Ft, a gömbfejű krizantém pedig 1299 Ft.
  • Az ALDI újságja szerint a cserepes krizantém 1699-2699 Ft, a kis méretű 1199 Ft, a három labdás pedig 999 Ft.
  • Az Auchan akciós kínálatában a kis cserepes krizantém 990 Ft, a nagyvirágú krizantém pedig 990 Ft, a krizantém csokor ára 1590 Ft.
  • A Tesco online kínálatában találunk kis cserepes kirzantémot 499 forintért, közepeset 1899 forintért, gömbfejű krizantémot pedig 999 forintért.

Kutatás az előrehozott szezonális akciókról

Évek óta megfogyelhető trend, hogy egyre korábbra hozzák a kereskedelmi láncok a szezonális ajánlataikat. Így egyre gyakoribb, hogy már szeptember végén megjelennek a boltok polcain a karácsonyi desszertek, a puszedlik, a fahéjas kekszek, egy-egy divatos karácsonyi manó, sőt akár a püspökkenyér is. A bátrabb kerekedők pedig már augusztus végén ledobják a karácsonyi bombát. Te mit gondolsz erről a kereskedelmi gyakorlatról? A Pézcentrum és a Debreceni Egyetem friss kutatásában arra keressük a választ, mit gondolnak a vásárlók arról, hogy enyire siet a kereskedők órája. Kérjük, töltsd ki az alábbi kérdőívet!

Címkék:
vásárlás, árak, temető, halottak napja, ünnep, virág,