Nem jött be a nagy üzlet: több millió forint értékű dohányra csapott le a NAV

Pénzcentrum2024. október 14. 19:31

„Üres ládákat viszek” - mondta a magyar autós, akit Békés vármegye egyik mellékútján állítottak meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei, közel negyven kilogramm vágott fogyasztási dohánnyal.

Az egyenruhásoknak a 47-es számú főúton lett gyanús egy gépkocsi. A jármű átvizsgálása előtt kikérdezték a sofőrt a raktér tartalmáról. A 47 éves férfi azt mondta, hogy üres ládákat és rekeszeket szállít. A pénzügyőrök átvizsgálták a platót. Első pillanatra valóban úgy tűnt, hogy csak üres rekeszeket visz, azonban amikor a göngyöleg első néhány sorát kipakolták, rögtön kiderült, hogy a raktérben több zsák fogyasztási dohány is található. A gépkocsivezető a dohánytermék eredetét nem tudta igazolni, elmondása alapján egy ismeretlen embertől vette Nyíregyházán, és a szegedi piacon akart túladni rajta.

Az egyenruhások a közel 40 kilogramm, ötmillió forint értékű vágott, fogyasztási dohányt lefoglalták. Jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt indítottak eljárást, ráadásul a várt haszon nemhogy elmaradt, a „fekete üzlet” is veszteséggel zárult, a férfi többmillió forint bírságra számíthat.

Felhívjuk a figyelmet, hogy dohánytermék csak a NAV által nyilvántartásba vett regisztrációra kötelezettek között értékesíthető és adható közvetlenül. A dohánylevél „napszámos” munkavégzés ellenértékeként sem adható át az idényjellegű munkát végző munkavállalóknak.

Kutatás az előrehozott szezonális akciókról

Évek óta megfogyelhető trend, hogy egyre korábbra hozzák a kereskedelmi láncok a szezonális ajánlataikat. Így egyre gyakoribb, hogy már szeptember végén megjelennek a boltok polcain a karácsonyi desszertek, a puszedlik, a fahéjas kekszek, egy-egy divatos karácsonyi manó, sőt akár a püspökkenyér is. A bátrabb kerekedők pedig már augusztus végén ledobják a karácsonyi bombát. Te mit gondolsz erről a kereskedelmi gyakorlatról? A Pézcentrum és a Debreceni Egyetem friss kutatásában arra keressük a választ, mit gondolnak a vásárlók arról, hogy enyire siet a kereskedők órája. Kérjük, töltsd ki az alábbi kérdőívet!

Címkék:
NAV, gépkocsi, fogyasztás, jármű, dohánytermék, nemzeti adó és vámhivatal,