Itt az első fecske: brutálisan szembemegy a zsugorflációval a magyarok kedvenc édessége

Pénzcentrum2024. szeptember 6. 14:33

Az elmúlt időszakban számos termék csomagolása jelentősen csökkent a boltokban, miközben az árak drasztikusan emelkedtek. Ugyanakkor a Pöttyös Túró Rudi 2024. szeptember 3. és november 19. között futó promóciója épp ellenkező stratégiát követ: minden kiszerelés 20%-kal növekszik. Például a 30 grammos Túró Rudi 36 grammra, míg a 25 grammos cukormentes verzió 42 grammra nő. Az árakra is érdemes vetni egy pillantást, az összehasonlítás alapján a 36 grammos termék kilós ára 6 917 forint körül alakul, ami jóval kedvezőbb, mint a korábbi 30 grammos változat árából számított kilós ár. 

Instant kakaópor, légfrissítő, szemeteszsák, gyümölcs üdítők, kólák, pékáruk, jégkrémek, megannyi termék, amiknek a kiszerelése durván összement a boltokban. A brutális árdárgulás mellett tehát a vásárlóknak még a méretbeli csökkenésekkel is szembesülniük kell. Azonban ahogy azt megírtuk március elseje óta ezeket a mennyiségi vágásokat már nem tarthatják titokban a gyártók, a boltokban ugyanis kötelező a tájékoztatás. 

Azonban az igazán fifikás márkák arra is rájöttek, hogy lehet érdemesebb inkább növelni a mennyiségeken és méreteken. Erre jó példa a Pöttyös Túró Rudi, ahol az ősz beköszöntére való tekintettel új promócióval érkeztek, melynek keretében minden Túró Rudi kiszerelést 20%-kal megnöveltek. Az ajánlat időtartama 2024. 09. 03.- 11.19-ig tart. Vizsgáljuk meg, hogy valóban jól jár-e a pénztárcánk ebben a kb. másfél hónapban ezzel a promócióval, vagy csak a kalóriákat és az élvezeteket növeljük ezek elfogyasztásával. A promóció ideje alatt a Túró Rudik kiszerelése az alábbiak szerint változik:

  • 30 grammos --> 36 grammosként kapható
  • a 25 grammos 0% hozzáadott cukrot tartalmazók --> 42 grammra nőnek
  • az 51 grammos kiszerelés --> 62 grammra nő.

Ezeknek megfelelően nőnek a multipack kiszerelésekben is a grammok, tehát

  • 6x36 gramm
  • 10x30 gramm
  • 5x42 gramm
  • és 5x62 gramm.

Számításaink szerint a 20%-os emelés mindenhol megközelítőleg helytálló, kivételt képeznek a 25 grammos 0% hozzáadott cukrot tartalmazók, melyek esetén 42 grammra növelik a méretet. Ez a 17 grammos növelés az eredeti 25-nek 68%-a. 

Tovább tart az élvezet, de árban is megéri?

Tavaly novemberben robbant a hír, hogy egy törvényjavaslat érkezett a parlament oldalára a kormány részéről. Ezek között megtalálható volt többek között a 2024-es adócsomag a maga 187 oldalával. Ebből, ahogy azt megírtuk kiszúrható volt, hogy a desszert jellegű sajtkészítmény áfakulcsa az eddigi 27 százalékról 18 százalékra csökken 2024. január elsejétől. Az adócsökkentés jelen esetben azt jelenti, hogy a túró desszerteket/túró rudikat január óta a korábbi 27 százalék helyett már csak 18 százalékos áfa kulcs terheli. A tavalyi árak alapján ez annyit jelent, hogy a normál (30g-os) legnépszerűbb pöttyös túró rudi jellemzően 240-260 forintról kb. 223-242 forintra csökkent. Tehát ha ezzel számoljuk a kilós árat, átlagosan 7 433- 8 066 forint körül alakult. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nézzük, hogy ezzel szemben mennyire éri meg a most fellibbentett +20%-os méretnövelés és az ezekhez megkreált új ár. A különböző boltok oldalán elérhető árak alapján a 36 grammos Túró Rudi átlagosan 249 forintba kerül, ami 6 917 forintos kilós árnak felel meg. Tehát jól látható, hogy a túródesszertet kedvelő vásárlóknak ténylegesen megéri kihasználni a november 19-ig tartó promóciót.

Megnéztük azt is, hogy mennyire éri meg a nagyobb, jelenleg 62 grammos kiszerelést választani. A korábban 51 grammos Óriás Túró Rudi átlagos ára darabonként 265 forint körül mozgott, tehát a kilós ára 5 212 forint volt. A 62 grammos új kiszerelésnek az ára (nyilván boltonként eltérő lehet ez is), de valahol 275 és 330 forint körül mozog, ami 4 435 és 5 322 forint/kg-os árat jelent. Tehát ez is összességében jobban megéri, mint a korábbi kiszerelés. 

Az elmúlt időszak trendje a termékek méretének csökkentésével elképzelhető, hogy megváltozik, ha bejön a Pöttyös Túró Rudi másfél hónapos promóciója. Ha nem is véglegesen növelnek a méreteken, időlegesen remélhetőleg később is lehet majd számítani hasonló ajánlatokra, így érdemes nyitott szemmel járni a boltok ban minden vásárlónak. 

Címkék:
vásárlás, drágulás, infláció, túrórudi, csökkenés, desszert, túró,