Lezárult a Foxpost-felvásárlás: nemzetközi tulajdonossal folytatja a magyar startup

Pénzcentrum2024. augusztus 29. 18:03

A versenyhivatali engedély megszerzését és egyéb feltételek teljesülését követően sikeresen lezárult a Foxpost felvásárlása, így nemzetközi tulajdonossal folytatja tovább az ismert hazai startup - olvsható a cég közleményében. A magyar csomagautomata piac szereplőjét a Wallis Csoport és a Trueway (korábbi nevén Finext) értékesítette a Csehországban és Szlovákiában tevékenykedő Packeta Csoportot is tulajdonló nemzetközi befektetői konzorciumnak.

Megkapta a versenyhivatali engedélyt, valamint teljesült minden egyéb zárási feltétel, így véglegessé vált az egyik legismertebb hazai startup, a Foxpost felvásárlása. A magyar csomagautomata-szolgáltatót a Packeta Csoportot is tulajdonló CVC Capital Partners és az EMMA Capital Group által létrehozott konzorcium azt követően vásárolta meg, hogy a Wallis Csoport, a Trueway, valamint az alapítók döntöttek az értékesítéséről. A folyamat során az eladók tranzakciós tanácsadója a Heal Partners, jogi tanácsadója pedig a Forgó, Damjanovic és Társai Ügyvédi Iroda volt.

A 2014-ben 62 automatával indult Foxpost ma már több mint 1200 automatával rendelkezik országszerte, több ezer kereskedelmi partnere van, és 2023-ban közel 10 millió csomagot kézbesített. A mostani tulajdonosváltás támogatja a Foxpost növekedési tervét.

Címlapkép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Címkék:
magyarország, csomagautomata, nemzetközi, startup, wallis, csomag küldés, foxpost,