Idejekorán robbantja a karácsonyi akcióbombát az Aldi: el sem hiszed, mit raktak ki a polcokra

Biró Attila2024. augusztus 28. 11:02

Gyakorlatilag augusztus végén elkezdte kipakolni karácsonyi édességeit az Aldi. Előkerült a Panettone, valamint a puszedli, fahéjas kekszek, de még a püspökkenyér is. És bármennyire is őrültségnek tűnhet első pillantásra, bőven vannak racionális gazdasági magyarázatok is arra, miért érheti ez meg a vállalatnak.

Úgy tűnik, hogy még igazán az iskolakezdési szezon sem járt le, de az Aldi már nem is az őszi, de sokkal inkább a karácsonyi ünnepekre gyúr. Egy szemfüles redditező ugyanis arról készített képet augusztus 26-én (!), hogy a német diszkontlánc jócskán kipakolta karácsonyi finomságait. A kép tanúsága szerint előkerültek máris olyan klasszikusok, mint a Panettone, puszedli, hogy a püspökkenyérről ne is beszéljünk. Utóbbi ráadásul jócskán le is lett árazva, ám így is 2500 forintba kerül.

Arról nincs információnk, hogy az Aldi miért pakolta már most ki a karácsonyi sütiket, de az biztosnak tűnik, hogy rekordközeli hamariságot tapasztalhatunk a vállalat részéről. Tavaly egyébként október közepén írtuk meg, hogy az Aldi nem vár különösebben sokáig, akkor robbantották ugyanis az első nagy karácsonyi akcióbombájukat. Most azonban gyakorlatilag 1,5 hónappal korábban vannak.

De bármennyire is őrültségnek tűnhet ez a korai időpont, bőven van több lehetséges logikus magyarázat is a cselekvés mögött. A korai karácsonyi kínálat bevezetése mögött állhat olyan érdek is, hogy a kereskedő felmérje a keresletet, és szükség esetén finomítson a kínálaton vagy az árképzésen a tényleges szezon előtt. De az ünnepi szezon termékeinek korai piacra dobásával a kiskereskedők hosszabb ideig árusíthatják ezeket a termékeket, növelve az esélyt a magasabb eladásokra és árbevételre.

Ugyanakkor a karácsonyi termékek korai polcra dobása ösztönözheti az impulzusvásárlást, ami növeli a szezonon kívüli árbevételt, hiszen a karácsonyi hangulat korai felidézése érzelmi vásárlási döntéseket idézhet elő, előrehozva bizonyos szezonális költéseket. De ugyanígy lehet ez egyfajta verseny is a szereplők között, hiszen aki elsőként dob piacra ilyen jellegű termékeket, az magára irányíthatja a figyelmet. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy elsőre bár furának tűnhet a döntés, bőven lehetnek marketingstratégiai és gazdasági okai is egy ilyen lépésnek.

Címkék:
vásárlás, akció, akciók, akciós,