Hatalmas mérföldkőhöz ért az üvegvisszaváltási rendszer: indulhat az újabb fejlesztés?

MTI2024. augusztus 13. 18:28

Elérte a 100 milliót a visszaváltott italos palackok, dobozok és üvegek száma a magyarországi kötelező visszaváltási díjas rendszerben (DRS) - közölte a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. (MOHU) gyártói felelősségi rendszerének vezetője kedden Biatorbágyon.

Szabó Szilvia a biatorbágyi Príma üzletnél tartott sajtótájékoztatón elmondta: minden várakozást felülmúlt a vásárlók aktivitása és lelkesedése, ahogyan elkezdték használni a rendszert. Hozzátette, hogy pár hét alatt, augusztus közepére már elérte a napi 4-5 milliót a visszavitt italcsomagolások száma. A MOHU célja, hogy az italcsomagolások minimum 90 százalékát visszaváltsák Magyarországon - mondta. A MOHU EPR-vezetője elmondása szerint a százmilliomodik palack visszaváltása igazolja a rendszer bevezetésének helyességét, és azt, hogy a vásárlók elkötelezettek a környezetvédelem, illetve a fenntarthatóság iránt.

Kiemelte: a MOHU feladatának tekinti, hogy minden vásárló számára elérhető és kényelmes megoldást kínáljon a palackvisszaváltás területén. Ennek érdekében fejlesztik és bővítik a hálózatot, amelynek rendszerében már több mint 3 ezer automata és közel ezer kézi visszaváltó működik az országban, és számuk folyamatosan bővül. "A cél, hogy a következő években elérjük a napi 6-7 milliós visszaváltási mennyiséget" - jelentette ki Szabó Szilvia.

 

Címkék:
vásárlás, fejlesztés, automata, rendszer, üvegvisszaváltás, üvegvisszaváltó, MOHU Mol, mohu,