Itt a friss határozat: döntött az Alkotmánybíróság, alaptörvénybe ütközött az élelmiszer árstop

Pénzcentrum2024. július 18. 09:32

Az Alkotmánybíróság közel két évvel az első panaszok megtétele után döntött arról, hogy alkotmányellenes volt-e az élelmiszer árstop - írja a hvg.hu

A kormány 2022 elején vezette be az árstopot több alapvető élelmiszerre, később bővítve a listát krumplival és tojással. Most, hogy vége van a kötelező akciózásnak, kérdés, milyen árakkal találkozhatunk majd a boltokban, hiszen ősztől ismét erősödő inflációval számolhatunk.

Mindenesetre a korábban bevezetett árstop sokak számára kellemetlen pillanatokat okozott: az érintett cégek szerint a szabályozás sértette a jogbiztonság elvét, mivel nem kaptak elegendő felkészülési időt a beszállítói szerződések megváltoztatására. Az árstopot érintő beadványok többségét elutasították, azonban egy rendelkezést mégis alkotmányellenesnek ítéltek, a jogsértő kereskedők boltjait akár fél évre is bezárhatják. 

Az Alkotmánybíróság szerint veszélyhelyzetben indokoltak az azonnali intézkedések, és a 15-17 napos felkészülési idő nem volt túl rövid. Egy esetet kivéve, ahol néhány óra állt rendelkezésre, a hatóságok két hétig nem büntettek, biztosítva a felkészülési időt. A bíróság kimondta, hogy ismételt ellenőrzés esetén csak akkor lehet újra büntetni, ha a kereskedőnek reális esélye volt teljesíteni kötelezettségeit.

Az árstop nem korlátozta aránytalanul a vállalkozási jogokat, mivel csak nyolc termékcsoportra vonatkozott a boltok több ezer termékes kínálatából. Az ideiglenes boltbezárás viszont alaptörvény-ellenesnek bizonyult, mivel az élelmiszerek hozzáférhetőségét veszélyeztette.

Címkék:
vásárlás, Alkotmánybíróság, bolt, ítélet, jog, üzlet, boltbezárás,