Rendkívüli akciót élesített a Lidl; 39 forintos pálcikás jégkrémmel támad a Spar

Pénzcentrum2024. június 20. 19:02

A 25. héten berobbant a kánikula, így a hazai boltláncok is leporolták a legütősebb hőség-akcióikat. Ezúttal a Lidl, Penny, Spar, Tesco 25. heti akciós újságjaiból szemezgettünk, ők miket ajánlanak az irtózatos hőségre.

Még vége sincs az iskolának (a legtöbb intézményben holnap tartják az évzárót, de már nyilvános a 2024/25-ös tanév rendje), máris betört Magyarországra is az igazi kánikula, amely igencsak megterheli még a legegészségesebb szervezetet is. Noha a HungaroMet már közölte, hogy némi enyhülés érkezik, azonban a hosszabb távú előrejelzések szerint rettenetesen száraz és forró nyárra készülhetnek a magyarok is, ezt jelzi az is, hogy a mai naptól tűzgyújtási tilalmat is elrendeltek több megyében és várhatóan az egész ország pirosba borul hamarosan.

A meleg idő nemcsak a szervezetünket terheli meg, ilyenkor a klímák miatt jelentősen megugrik az áramfogyasztás is. Aki nem lépett időben, az az idei évben persze ne számítson már rá, hogy kap időpontot klímaszerelésre, a kóklerektől pedig inkább mindenki óvakodjon, hiszen egyre gyakoribbak a klímatüzek és a szénmonoxid-mérgezések is. Szerencsések azok, akiknek akad medence a kertjében, vagy épp akkor mennek szabadságra, amikor beüt a kánikula, és így például a vízparton, főként valamelyik balatoni strandon vészelik át a nagy meleget, de akadnak már olyan fürdőhelyek, ahova akár a kutyákat is érdemes lehet magunkkal vinni.

Annak sem kell azonban panaszkodnia, aki munka mellett veszi fel a harcot a hőséggel, hiszen számos olyan praktika létezik, amelyekkel otthon (vagy az irodában, ahol persze állandó vitatéma a klímahasználat) is könnyebben viselhetjük el a nagy meleget. Az egészségügyi szakemberek persze mindig figyelmeztetnek a veszélyekre, hiszen a hőkimerülés és a hőguta is komoly kockázatot jelent, de vannak már ajánlások és direkt előírások is a Munka törvénykönyvében, amelyek minden dolgozónak járnak az ennyire szélsőséges időjárás esetén. Persze akadnak házi praktikák és olcsón beszerezhető termékek is, amelyekkel simán átvészelhetjük a legmelegebbb napokat.

Igazi kánikul-a-kciókat robbantottak a boltláncok

Ahogy az lenni szokott, a legnagyobb hálózattal rendelkező boltláncok ezúttal is lekövetik a szezonális eseményeket, az akciós újságokban is előnyt élveznek azok a tételek, amelyek jól kapcsolódnak valamilyen aktualitáshoz. Legutóbb például a labdarúgó-Európa-bajnokság indulására kedveskedtek a merktingesek a sportrajongóknak, na nem cél nélkül, hiszen a kedvezményes termékeken túl ilyenkor minden más is a kosárba kerül. A legfrissebb, 25. heti akciós újságokban viszont egyértelműen látszik, hogy várták már a botok is a kánikulát. Nézzük, hogy az egyes láncokban mivel várják a hűsölni vágyó vásárlókat.

Ventilátor-kánaán a Lidl 25. heti akciós újságjában

Már a Lidl akciós kiadványának (25. heti Nonfodd kínálat) a címlapja is magáért beszél, hogy a kánikuláé a főszerep ezen a héten a diszkontláncban, hiszen egy hűsölő macska élvezi a durván leakciózott (-28%) toronyventilátort, amelyért így 7999 Ft-ot kell kifizetnie a vásárlóknak. De az igazi ventilátor-kánaán akkor fogad minket, ha belelapozunk az akciós kiadványba, hiszen dupla oldalon hirdetik az akciós asztali-álló ventilátorokat, illetve a mobilklmíákat. Árak tekintetében is nagy a szórás, a legolcsóbb mini-toronyventilátortól (28%-os kedvezménnyel 4999 forint) a legdrágább Wifis mobil klímakészülékig (89 999 Ft) mindenki találhat kedvre valót. Aki pedig a legegszerűbb hűsölési módszerre esküszik, annak ajánl az áruházlánc többféle jégkockaformát is, amely darabonként mindössze 699 Ft-ot kóstál.

Pálcánként 167 Ft a jégkrém a Pennyben

Noha a Penny üzleteiben ezútal olasz hetek vannak, azért akadnak a Penny 25. heti akciós újságjában kifejezetten a kánikulára lőtt termékek is szép számmal. Az egyik kedvencünk a smoothie készítő háztartási gép, amelyet most, 2000 Ft-tal olcsóbban, 6999 forintért kínál a diszkontlánc. Vannak dögivel leakciózva különböző sajátmárkás jégkrémek is, mint például a RIOS MINI QUARTET multipack, amely 1699 Ft helyett most 1299 Ft-ért hazavihető. Az egyik legolcsóbb tétel pedig a gyerekek nagy kedvence, a Kaktus jégkrém, amely 9 db-os kiszerelésben 1499 Ft-ba kerül, ami pálcánként 167 forintos darabárat jelent, ami messze elmarad még az ún. albán-fagyizók tölcséres nyavalyáitól is.

Minden* napvédő termékre 15%-os akció az ALDI-ban

A jégkrémek az ALDI 25. heti akciós újságjában is bőséggel megtalálhatóak, a Magnum-utánzat Mucci Sensation Duo 4-es multipack (1199 Ft helyett most 899 Ft-ért elvihető) mellett újdonságnak tekinthető a PEZ pálcikás jégkrém, amely 4 darabos kiszerelésben 999 Ft a diszkontláncban, illetve a 6 darabos mochi-jégkrém is, amelyért 1699 Ft-ot kérnek. Persze sokat segíthet a kánikulai napokon, főként a gyerekeknek, a 9999 Ft-ért kínált felfújható kismedence is, a szülőknek pedig jó hír, hogy most csütrötöktől komolyabb fehér- és rozébor szortimenttel készül a fröccskedvelő akcióvadászokra az ALDI. Illetve külön pontot érdemel a diszkontlánc azért, mert minden (*Lacura Sun) napvédő termékre általános 15%-os akciót hirdettek, gondolva bőrünk egészségére.

Lenyomta a Spar a Penny-t: 119 Ft egy pálcikányi jeges élvezet

Nem volt rossz a Penny 167 Ft-os kedvezménye sem , de nincs mese, az igazi jégkrém-akcióbombát a Spar robbantotta a héten: az amúgy teliáron 199 Ft-os S-budget pálcikás jégkrém minden 2. darabja mindössze 39 Ft-ba kerül, ami azt jelenti, hogy darabonként 119 Ft egy pálcikányi jeges élvezet, ha kettesével vesszük a terméket. A gyártói márkákban is erős Spar ráadásul nem csak a sajátmárkás termékeknél ilyen bőkezű, hiszen a 25. heti Spar akciós újság hasábjain nagy betűkkel hirdetik, hogy minden Milka, Oreo, Pirulo, KitKat pálcikás jégkrém árából 25%-os kedvezményt adnak.

Tesco: gondoskodás és védelem a nyári hónapokban

A Tesco 25. heti akciós újságja is már a címlapon hirdeti a hőségben gyorsabban fogyó termékeket: van görögdinnye 299 Ft-os kilóáron, féláron, 1299 Ft-ért 2 literes Ledo jégkrém többféle ízben, és 350*75-ös körmedence, amely Clubcarddal most 13 990 forint (amúgy 21 990 Ft). És, ha már az Aldi esetében kiemeltük, a Tesco is külön tematikus oldalakon hirdeti, mennyire fontos a gondoskodás és védelem a nyári hónapokban, így vannak kevezményes napvédők és napozás utáni krémek is szép számmal a kínálatban. Végezetül csak némileg kapcsolódik a kánikulához, de ilyenkor mindenki erősebben szellőztet, olykor nyitott ablaknál is alszanak a családok, ami miatt a bogarak is nagyobb számban költöznek be otthonainkba. Erre lehet jó megoldás egy ultrahangos rovarriasztó, ami most Clubcarddal 15%-kal olcsóbban, 1499 forintért szerezhető be a Tescóban.

Címkék:
Tesco, akció, aldi, lidl, penny, kánikula, spar, akciók, akciós újság, akciós, akciós kiadvany, kedvezmények, lidl áruházak, aldi reklámújság,