Pénzcentrum • 2020. december 11. 12:38
Az ünnepekre készülődve a Szupermenta program tesztjében 22 gyorsfagyasztott gesztenyepürét és 5 gesztenyemasszát vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági szempontból mindent rendben találtak - írta a hatóság szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
A tesztben résztvevő 27 terméket alapos minőségi és élelmiszerbiztonsági vizsgálatnak vetették alá a szakemberek a Nébih laboratóriumaiban. Az analízis kiterjedt többek között a hamisítás, a zsír-, hamu-, víz-, héj-, cukor- és homoktartalom, valamint a savfok paraméterekre, továbbá növényvédőszer-maradék és mikrobiológiai vizsgálatok is zajlottak. A termékeken összesen 10187 laboratóriumi paramétert vizsgáltak.
Voltak azért gondok
Megnyugtató, hogy élelmiszerbiztonsági szempontból mindent rendben találtak a szakemberek, egyéb hibák azonban előfordultak a gesztenyekészítményeknél. A jelölések vizsgálatakor például problémák mutatkoztak a termékek megnevezésével és a tápértékjelöléssel kapcsolatban, továbbá az egészségre, a tápanyag-összetételre és "cukormentességre" vonatkozó állítások közül is volt, ami nem stimmelt. 7 termék esetében jelölési hibák miatt figyelmeztetésben részesülnek az élelmiszer-vállalkozók.
A laboratóriumi vizsgálat során az egyik gesztenyepüré víztartalma és savfoka is meghaladta a megengedett felső határértéket, míg két gesztenyemassza és egy gesztenyepüré esetében a víztartalom, egy gesztenyepürénél pedig a cukortartalom volt a megengedettnél magasabb. Egy gesztenyepüré "alulteljesített" a teszten: ennek a hamutartalma nem érte el a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt minimum értéket.
Legjobb, legrosszabb
Összesen 6 termék esetében - 4 terméknél jelölési és minőségi hiba együttes jelenléte, 2 termék esetében pedig minőségi hiba miatt - élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabnak ki a hatósági felügyelők, melynek összege 1,2 millió forint. A szabályszegő élelmiszer-előállítóknak és forgalmazóknak ezúttal is határidővel ellátott intézkedési tervet kell készíteniük a hibák kijavítására.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A kedveltségi vizsgálaton ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket. Az ínyenc bírák a gyorsfagyasztott gesztenyemasszák rangsorában a "Maroni Natúr gyorsfagyasztott gesztenyemassza cukor és aromák hozzáadása nélkül" terméket juttatták a dobogó legfelső fokára. A gyorsfagyasztott gesztenyepürék versenyében pedig a "Fine Life gyorsfagyasztott gesztenyepüré, 72% gesztenyebél tartalommal" érdemelte ki az első helyet.