Pénzcentrum • 2013. december 18. 05:32
Már csak hat nap van hátra karácsonyig, a boltokban egyre nő a tömeg, de még a netről sem késő rendelnünk. Az online vásárlások minden bizonnyal rekordokat döntenek majd az idei csúcsszezonban, a webáruházak gőzerővel dolgoznak: a legnagyobb magyar online áruháznál 10 százalékkal nagyobb a forgalom, mint tavaly ilyenkor. Mutatjuk, mire érdemes vigyázni a netes vásárlásnál, és azt is, mire figyeljen, aki az utolsó pillanatban rendel.
2012-ben a teljes éves online bevételnek mintegy 23 százaléka realizálódott a november-decemberi időszakban. Ez nem változott jelentősen az utóbbi két évben, ezért idén is hasonló arányra lehet számítani - jósolja az online kereskedelmet vizsgáló eNET. A karácsonyi forgalomnövekedés mögött elsősorban a magasabb vásárlási érték áll.
A vásárlók számára az internetes vásárlás egyik nagy előnye, hogy pénzt és időt lehet vele megtakarítani. A karácsonynak a vásárlások számára és azok értékére gyakorolt hatása arra enged következtetni, hogy az online rendszeresen vásárlók köréből kerülnek ki a karácsonyi megrendelők, akik élve az előbb említett előnyökkel, az ajándékvásárlás nagy részét online oldják meg.
6 + 1 tipp a biztonságos online vásárláshoz
1. Keressük azokat a weboldalakat, amelyek https://-sel kezdődnek (‘s' jelentése "secure", azaz biztonságos), és amelyek címe után egy lakat ikon is található.
2. Vásároljunk megfontoltan. Hagyatkozzunk a családok és barátok, valamint kereskedelmi szervezetek ajánlásaira és visszajelzéseire az online kereskedővel kapcsolatban. Ne vásároljunk drága termékeket vagy szolgáltatásokat olyan vállalattól, amelyet nem ismerünk.
3. A készpénzfelvételnél, ill. vásárlásnál használt PIN kódot SOHA ne adjuk meg internetes vásárlás esetén!
4. Olvassuk el a cég adatvédelmi politikáját. Itt minden információt megtalálunk a cég döntéseire vonatkozóan, amelyekkel az adataink biztonságáért felel, valamint az adatgyűjtésre, adathasználatra és azok harmadik félhez való továbbítására vonatkozó elveit is.
5. Őrizzük meg, ha szükséges, nyomtassuk ki az internetes vásárlás visszaigazolását, adatait. Figyeljük, hogy a megrendelt árucikk valóban megérkezik-e a jelzett határidőn belül, ha nem, lépjünk kapcsolatba az internetes kereskedővel.
6. Ellenőrizzük a banki kimutatásainkat, amelyekben szerepelnek az online tranzakciók is, így láthatjuk, ha minden rendben volt a vásárlás során.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
+1 . Igényeljünk SMS-szolgáltatást bankunktól, hogy a számlán történt változásokról azonnal értesüljünk.
Az utolsó pillanatban sem késő
Az szinte biztos, hogy ha most rendelünk külföldi webshopból, már nem érkezik meg az ünnepig az ajándék (vagy ha mégis, akkor rendkívül magas a gyorsszállítási felár). Magyar székhelyű netes boltok esetében érdemes érdeklődni (leginkább telefonon) arról, mikorra kaphatjuk meg a terméket, de valószínűleg sok helyen azt javasolják majd, hogy kiszállítás helyett központi boltjukban, raktárukban vegyük át a terméket. A magyar piacon találunk olyan webshopot is, ahol 180 perces kiszállítást is vállalnak.
