Pénzcentrum • 2025. január 29. 10:31
Egyre nagyobb teret nyer a pénzügyi területen a mesterséges intelligencia – a vállalatok több, mint hetven százaléka használja valamilyen szinten pénzügyi folyamatai során. Az arány ráadásul a következő három évben várhatóan 80 százalék fölé emelkedik majd – állapította meg a KPMG. A szervezet a pénzügyi beszámolók előkészítésének szezonjában tette közzé 2024 folyamán készült globális kutatásainak eredményeit.
A KPMG International már jóideje figyelemmel kíséri a mesterséges intelligencia szerepét a különböző szektorokban. Tavaly áprilisban a vállalatok körében végzett felméréskor megállapította, hogy a vizsgált cégek csaknem háromnegyede valamilyen mértékben már használja az AI-t a pénzügyi tevékenységeik során. Legutóbb 2024 szeptemberben újra górcső alá vette a témát, és jelentősen bővítette a kutatási mintát: a vizsgált régiók számát 23 fejlett és feltörekvő piacra, a megkérdezett vállalatok számát pedig 2900-ra növelte.
„Az világosan látszik, hogy a mesterséges intelligencia használatában ez alatt a fél év alatt is jelentős előrelépés történt. Az AI-t egyre több vállalat alkalmazza nemcsak a pénzügyi riporting folyamatban, hanem a pénzügyek szélesebb területein is, beleértve a számvitelt, a pénzügyi tervezést, a kockázatkezelést vagy az adókezelést, illetve treasury menedzsmentet” – magyarázza Rakó Ágnes, a KPMG tanácsadási üzletágának társvezetője.
A kutatás során a cégek érettségét is vizsgálták. A kérdésekre adott válaszok alapján a vállalatokat három kategóriába sorolták a kutatók. 18 százalékuk kezdő AI-használónak számít, 58 százalék a haladó fázisban van, 24 százalék pedig vezetőnek tekinthető.
Megtérül a befektetés az AI-ba
A pénzügyi csapatok a legkülönfélébb AI-technológiákba fektetnek be, de a területen vezetőnek számító vállalatok a legnagyobb értéket a gépi tanulásban, a mélytanulásban és a generatív mesterséges intelligenciában látják. A GenAI-t például dinamikus jelentés- és beszámolókészítésre, előrejelzési modellek és forgatókönyvek készítésére, dokumentumkezelésre, vagy a megfelelések nyomon követésére használják. A KPMG felmérése szerint a pénzügyi területeken a vállalatok 71 százaléka már alkalmaz valamilyen szinten mesterséges intelligenciát, 41 százalékuk pedig ezt közepes vagy kifejezetten nagy mértékben teszi. Ezen belül a számviteli és pénzügyi tervezési feladatok élenjárnak etéren, mivel számos azonnali előnyt kovácsolhatnak a mesterséges intelligenciával támogatott megoldások használatával; a mélyebb adatfeldolgozástól és pénzügyi jelentéskészítéstől a
valós idejű információszerzésen át a prediktív elemzésig. A példát a pénzügy más területei is követik, a treasury menedzsmentben és kockázatkezelésben például minden második cég alkalmaz kísérleti jelleggel AI-t, ami segíthet a jobb adósságkezelésben, a pénzforgalmi előrejelzések készítésében, csalások felderítésében, hitelkockázat-értékelésekben, valamint a treasury- és kockázatkezelési szcenárió elemzési feladatokban.
A vizsgálat alapján elmondható, hogy a cégek 85 százaléka megtalálta számítását a mesterséges intelligenciába történő beruházással, ráadásul jelentős részük (37 százalék) a várakozásnál is jobb eredményekkel dicsekedhet. „A pénzügyi funkciók AI-val való felvértezésével elért eredmények bizonyára tovagyűrűznek, és ez a jövőben az AI használatát más szakterületeken is ösztönözni fogja” – vélekedett Rakó Ágnes.
További előnyöket jelenthet a megnövekedett hatékonyság és pontosság, a kevesebb emberi hiba, a trendek pontosabb előrejelzésének képessége, a gyorsabb és jobb adatalapú döntéshozatal, az alacsonyabb költségek vagy a jobb szabályozási megfelelés.
A KPMG felmérése szerint a trend nem áll meg, sőt, a cégek a következő három évben tovább tervezik növelni a mesterséges intelligencia alapú megoldásokra szánt kiadásaikat, ami az érettség legmagasabb fokán álló vállalatoknál az informatikai büdzsé 16 százalékát is meghaladhatja.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Gen AI a jövő egyértelmű fókuszpontja
A KPMG adatai szerint a pénzügyi beszámolókészítéshez a vizsgált vállalatok mintegy 30 százaléka alkalmaz szelektíven vagy széles körben mesterséges intelligenciát, és ez az arány a következő három évben elképesztő mértékben, 83 százalékra emelkedhet. A Gen AI esetében ezek az arányok 13, illetve 56 százalékon állnak. Áprilisban még a cégek 6 százaléka
jelezte, hogy nem tervezi bevonni a generatív mesterséges intelligenciát a pénzügyi beszámolók készítésébe. Szeptemberre ez az arány 1 százalékra esett vissza. Eközben a Gen AI használata az összes vizsgált vállalat körében 13 százalékról 17-re emelkedett.
Az AI használatban élenjáró vállalatok több mint nyolcszoros mértékben alkalmaznak Gen AI-t a haladókhoz vagy kezdőkhöz képest. Ezen túlmenően a vezetők 54 százaléka a következő egy évben prioritásként kezeli ezt a technológiát, szemben azzal a 36 százalékkal, amely inkább a hagyományos mesterséges intelligenciára összpontosít.
Adatbiztonság, átláthatóság, költségek – aggodalmak az AI bevezetése kapcsán
Tekintettel a pénzügyi adatok érzékenységére, a mesterséges intelligencia alkalmazásának legfőbb akadályai a potenciális adatbiztonsági és adatvédelmi sebezhetőségek – ezt említette a válaszadók 57 százaléka. További jelentős aggodalomra ad okot a megfelelő belső kompetencia hiánya, a limitált hozzáértés és AI-tudás (53 százalék), a következetes és releváns adatgyűjtés nehézségei (48 százalék), a magas kezdeti implementációs költségek (45 százalék) és az átláthatóság hiánya (40 százalék).
A KPMG felmérése szerint a mesterséges intelligencia használata kapcsán a vállalatok a pénzügyi területeken hasonló akadályokkal és aggodalmakkal szembesülnek, a vezetőnek számító cégek azonban többet tesznek ezek leküzdéséért. Csaknem háromnegyedük dolgozott már ki keretrendszereket, iránymutatásokat az AI felelős és bizton felhasználására vonatkozóan, így támogatva a biztonságos innovációs folyamatokat.