Nagy bajban a fehérjeporos cég: repült a gigabírság, ezt a vásárlóknak is tudniuk kell

MTI2024. december 17. 10:45

Megtévesztően kommunikált a GymBeam, ezért 100 millió forintos bírságot szabtak ki a táplálékkiegészítőket forgalmazó cégre - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kedden. A Gazdasági Versenyhivatal 2022 végén indított versenyfelügyeleti eljárást a GymBeam s.r.o.-val, és annak magyarországi leányvállalata a GymBeam Hungary Kft.-vel szemben, mivel az akkori gyanú szerint a cég több szempontból is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a hazai fogyasztókkal szemben - írták a közleményben. 

A tájékoztatás szerint a nemzeti versenyhatóság az eljárás során megállapította, hogy a cég kereskedelmi gyakorlata valóban több ponton jogsértő volt. A vállalkozás a honlapján megjelenített termékleírásokban sok esetben olyan egészségre gyakorolt kedvező hatásokat, illetve gyógyhatásokat tüntetett fel, amelyek vagy nem feleltek meg a jogszabályi követelményeknek, vagy egyenesen tiltottak voltak.

A 2022. május 1. és 2023. november 7. között áthúzott árak alkalmazásával, és "legjobb árak" szlogen közzétételével valótlanul azt sugallta a fogyasztóknak, hogy egyes termékeket kedvezményesen vásárolhatnak meg, továbbá 2022. május 28-tól kezdődően - a jogszabályi előírás ellenére - nem jelenített meg egyes információkat a fogyasztói értékelések kezelésével, és szűrésével kapcsolatban - ismertették.

A hatóság közölte, a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a jogsértéseken felül megállapította, hogy a GymBeam kommunikációs gyakorlata összességében nem felelt meg a szakmai gondosság követelményének, a cég nem biztosította, hogy ne forduljanak elő a felsorolt jogsértésekhez hasonló, nagy számú és rendszerszerű problémák.

Több terméket úgy forgalmaztak, hogy azokat a cég nem jelentette be előzetesen az illetékes hatóságoknak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 917 331 forintot 10 éves futamidőre már 6,55 százalékos THM-el,  havi 214 520 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,73% a THM, míg a MagNet Banknál 6,85%; az Erste Banknál 6,91%, a K&H Banknál 6,98%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Az eljárás során a cég együttműködött a GVH-val, elismerte a jogsértéseket, lemondott jogorvoslati jogáról, és utólagos megfelelési program bevezetését is vállalta. Mindezeket a GVH Versenytanácsa enyhítő körülményként figyelembe vette, és végül 100 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra - tájékoztatott a GVH. A nemzeti versenyhatóság közleményében felhívta a vállalkozások figyelmét arra, hogy az élelmiszerekkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó reklámállításokat az európai közösségi jog közvetlenül szabályozza.

A szabályozás értelmében az élelmiszerekkel kapcsolatban csak abban az esetben szabad egészségre vonatkozó állítást tenni, amennyiben az megfelel a rendeletben meghatározott feltételeknek, és szerepel a tudományos ismereteken alapuló, engedélyezett állítások tételes EU-s listáján.

Címkék:
vállalkozás, cég, gvh, étrend kiegészítő, cégek, eljárás, étrendkiegészítő, fehérje, táplálékkiegészítő, étrend-kiegészítő,