Brutálisan nagyot mennek ezek a befektetések: aki komolyan veszi, csak nyerhet

Pénzcentrum2024. október 24. 21:03

A vártnál jobban megtérülnek a fenntarthatósági befektetések azoknál a hazai vállalatoknál, ahol komolyan veszik a kijelölt klímacélokat – mutat rá egy nemzetközi kutatása. Leginkább a klímavédelembe, a hulladékgazdálkodásba, a munkahelyi esélyegyenlőségbe, valamint az ellátási láncok kockázatkezelésének javításába fektetnek be itthon a cégek a fenntartható működés érdekében.

Klímacéljaik eléréséhez a hazai vállalatok eddig olyan területeken tettek lépéseket, mint a klímaszakértő munkatársak felvétele, az áram- és üzemanyagfogyasztás csökkentése, a megújuló energiaforrások használata, valamint a klímavédelmi technológiák - például a szén-dioxid-leválasztási, tárolási és hasznosítási technológiák - házon belüli bevezetése.

Az üzleti tervezés során a megkérdezett CSO-k egyenlő figyelmet fordítanak a fenntarthatóságra, a növekedési stratégia kidolgozásakor, az új technológiák – például az MI – alkalmazásakor, valamint az ellátási láncok optimalizálásakor.

Nem csak a jelentéstételi kötelezettségek teljesítése miatt érdemes a sereghajtóknak rácsatlakozniuk az ESG-hullámra, ugyanis a tanulmány kiemeli, hogy a klímacélok teljesítésében élenjáró vállalatok 1,8-szor nagyobb valószínűséggel számolnak be a fenntarthatósági intézkedéseikből eredő vártnál magasabb pénzügyi értékről - ami igen kedvező üzenet a befektetők és részvényesek számára is – mutat rá az EY több mint 500, köztük magyar fenntarthatósági vezetők (CSO-k) részvételével készült nemzetközi kutatása

Fókuszban az ellátási lánc és a mesterséges intelligencia 

A mesterséges intelligenciába (MI) való befektetés mára nem áll távol a cégektől, ugyanis látják, hogy növeli a munkafolyamatok hatékonyságát, ezzel versenyelőnyt és jelentős megtérülést eredményezve számukra. Ez támasztja alá a hazai válaszadók 68%-a, akik szerint az MI valós megoldást nyújt az ellátási láncok optimalizálására és ennek köszönhetően a karbonkibocsátás csökkentésére is.

A kutatás eredményei rávilágítanak, hogy a mesterséges intelligencia nem csupán a technológiai fejlődés motorja, hanem kulcsfontosságú eszköz a vállalati kihívások kezelésében is. Az EY-nál célunk az MI emberközpontú alkalmazása, így biztosítva, hogy valódi értéket teremtsen a társadalom széles rétegei számára. A jövőbeni technológiai paradigmáinkat ennek szellemében alakítjuk, azaz a mesterséges intelligencia a civilizációs problémák megoldásának eszközeként szolgáljon

 — mondta Dr. Tilesch György, az EY vezető MI-szakértője.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Jó hír, hogy kiemelt klímavédelmi napirendi pont az ellátási lánc kockázatkezelése, és a válaszadó CSO-k 40%-a 12-hónapos tervvel készül az erre irányuló beruházásokra. Örömmel látjuk, hogy a hazai cégek felismerik a beszerzési folyamatok fontosságát, és ilyen erős stratégiai elköteleződést vállalnak ezen a területen

— emelte ki Lukács Ákos, az EY Klímaváltozási és Fenntarthatósági Partnere.

A zöld átmenet a cég teljes értékláncát érinti, beleértve a beszállítókat is, akik kulcs szerepet játszanak a klímacélok teljesítésében

 — tette hozzá a szakértő.

Címkék:
fenntarthatóság, technológia, ellátás, hazai, vállalatok, mesterséges intelligencia, mesterséges,