Hihetetlen fogás a NAV-nál: brutális, mennyi illegális dohányt foglaltak le egy román kamionostól

Pénzcentrum2024. október 3. 11:02

Rekordmennyiségű fogyasztási dohányt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Zala vármegyében, egy kamion rakterében. A több mint 13 tonnányi füstölnivalót csempésző sofőr és váltótársa már csak utasként hagyhatta el a helyszínt, egy járőrautó hátsó ülésén.

A pénzügyőrök egy román honosságú tehergépjárművet tereltek ki rutinellenőrzésre a 7-es főút letenyei határpontjának közelében. A bemutatott okmányok alapján a hatalmas monstrum 16 tonna csomagolóanyagot szállított Lengyelországból Olaszországba. A járőrök először a kamion fülkéjét vizsgálták át, melynek egyik rekeszéből előkerült a fuvarokmányon feladóként szereplő lengyel cég bélyegzője.

A pecsétnyomó ottléte alapján a pénzügyőrök feltételezték, hogy „valaki” hamiskodhat a fuvarral, ez kellő indokot adott arra, hogy a teljes árukészletet szemügyre vegyék. A sofőr erősen ágált az alaposabb vizsgálódás ellen, nem akarta megmutatni a rakteret, ez még inkább megerősítette a hatóságiak gyanúját azzal kapcsolatban, hogy valami nincsen rendben.

A raktér felnyitásakor erős dohányszag csapta meg a pénzügyőrök orrát - ekkor már biztos volt, hogy nem csupán csomagolóanyag utazik A-ból B-be, noha álcázásként a felépítmény hátuljában elsőként valóban a három raklapnyi, okmányok szerinti  papíráru volt látható. Az elkövetők nem számoltak a pénzügyőrök aktivitásával, az egyenruhások bemásztak a látszatáruként használt torlaszok mögé, ahol fekete fóliába csomagolt kartondobozokban több mint 13 tonna vágott, fogyasztási dohányt találtak.

A NAV munkatársai a több mint egymilliárd forint értékű adózatlan dohányterméket lefoglalták, jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt indítottak eljárást. A helyszínre kivonuló zalai nyomozók az elkövetőktől okmányokat, illetve több mint 8 ezer euró készpénzt foglaltak le.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A két sofőrt előállították, költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, mivel a lefoglalt jövedéki termékek után 560 millió forint adót kellett volna megfizetniük. A gyanúsítottak letartóztatását a Zala Vármegyei Főügyészség indítványa alapján a járási Bíróság elrendelte. A cselekmény miatt az elkövetők akár 10 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetők.

Címkék:
NAV, cigaretta, csempészet, dohány, cigi, kamion, dohányáru,