Csúnyán lemaradhatnak a versenyben a maradi cégek: később ezt nem lehet behozni

Pénzcentrum2024. július 3. 21:29

„A mesterséges intelligencia (AI) többé már nem kopog az ajtónkon – teljes vállszélességgel bedöntötte a kaput. A modern technológiák korai bevezetésével versenyelőnyre tehetünk szert” – emelte ki a technológia adaptálás fontosságát Kórász Tamás, a KPMG Management Consulting Partnere. Kórász szerint a digitalizációval, többet közt a Cloud, Big Data és AI fejlesztésekkel nem csak szintet léphetnek a magyar vállalkozások, hanem teljesen új utakat nyithatnak a fogyasztói és munkavállalói élmények javítására, új értékkínálat létrehozására és az üzleti modellek átalakítására.

Arra még senki nem tudja a választ, hogy az AI az üzleti világot mennyire fogja felforgatni, milyen szakmákat, szakterületeket alakít át a következő 10-20 évben. Az azonban már tisztán látszik, hogy egy szakmai középvezető munkáját az AI 40-50%-kal hatékonyabbá tudja tenni pár éven belül. A továbbiakban is szükség lesz a szakmai kollégákra, de a munkakörök és a feladatok jelentősen átalakulnak minden területen - közölte a KPMG.

A cég szakértői szerint a mesterséges intelligencia helyes működéséhez elszántságra és kísérletezésre is szükség van. Rakó Ágnes, a vállalat Risk Consulting Partnere kiemelte, az AI már a tradicionális területekre is beférkőzött, napi szinten az üzleti élet része. „Az AI lehetőséget ad a meglévő humán kapacitások, adatok és források még hatékonyabb felhasználására. Az AI használata sokszor jelentkezik elvárásként az ügyfelek részéről; ez olyan billog, ami kell a termékekre, szolgáltatásokra.”

Ma már az üzleti folyamatok és az IT közösen tud csak fejlődni, a technológia és az üzleti érdek ugyanazzal a jövőbe mutató eszköztárral tud csak sikeresen együttműködni. A KPMG tapasztalatai szerint ma már egy vállalatnak nem tanácsok, hanem megoldások kellenek. A most készülő, nem reprezentatív felmérés (Mesterséges Intelligencia (AI) Érettségi Felmérés) előzetes adataiból az már most látszik, hogy a vállaltok többsége már kipróbált valamilyen területen AI megoldásokat, sőt a legtöbben többféle eszközt is kipróbáltak már, azonban nem bíznak meg vakon az AI által generált eredményekben.  

Ezt a megközelítést, vagyis az adatok ellenőrzését ajánlja egyébként Ignácz Péter, a KPMG adatelemzés, modellezés és gépi tanulás szakértője is, aki a saját deep learning rendszerükön keresztül mutatta be, hogy a gépi tanulás és a nagy nyelvi rendszerek alkalmazásával miként lehetünk képesek dokumentumok tömegéből kinyerni a számunkra lényeges információt, és hogyan lehet válaszokat generálni a feltett kérdésekre, lényegre törő összefoglalót készíteni egy problémáról, emberi beavatkozás nélkül.

JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

„A vállalati környezet leginkább abban különbözik a ChatGPT-vel megoldott feladatoktól, hogy nem nyilvános interneten alapuló tudásbázist használnak, hanem nagy nyelvi modellek a vállalat saját adatait dolgozzák fel, így segítenek megoldani az üzleti problémájukat” -emeli ki Ignácz Péter. A KPMG saját rendszerét pénzügyi beszámolókon futtatva azt tapasztalták, hogy szinte azonnal 80-85 százalékos használati értékű elemzést adott a bevitt információkból, ahhoz képest, mint amire két kolléga ennél nagyobb pontossággal, de körülbelül két nap alatt képes lett volna. Az első futtatás ugyan nem ad tökéletes eredményt, de kiválóan működik egy olyan alap készítéséhez, amely ugyancsak töredék idő alatti emberi beavatkozással száz százalékra emelhető, vagyis a munkatársaknak rengeteg idejük szabadul fel arra, hogy más feladatokkal foglalkozzanak.

A gépi tanulás és a nagy nyelvi rendszerek alkalmazása számos vállalati feladatra remekül alkalmazható, és sok emberi munkaórát szabadít fel más feladatok elvégzéséhez. Azonban ahhoz, hogy a jövőbe mutató technológiák pontosak legyenek, olyan gondolkodó és kreatív szakértőkre van szükség, akik pontosan meghatározzák a bevitt dokumentumok körét, az elvégzendő feladatokat, a megkívánt válaszok elvárt tartalmi elemeit és pontosságát. Ezen a területen tehát a gép és az ember nem rivalizál, hanem egymásra támaszkodva ugrik szintet termelékenységben, reakcióképességben.

Címkék:
cég, tanulás, vállalat, ügyfél, vállakozás, üzlet, kpmg, mesterséges intelligencia, ai, ügyfelek, mi, mesterséges,