Most érkezett: februártól elérhető lesz a 30 milliárd forintos elektromos jármű támogatási rendszer

Pénzcentrum2023. december 10. 11:03

A tervek szerint 30 milliárd forintos keretösszegből igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást a hazai gazdasági társaságok tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához. Egy jármű beszerzéséhez az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forint támogatás nyerhető el. A zöldenergia hasznosítást ösztönző felhívás tervezete most véleményezhető, a végleges kiírás a jövő év elejéig megjelenhet. A pályázatokat várhatóan 2024. február elsejétől tizenhárom hónapon át lehet majd benyújtani- közölte az Energiaügyi Minisztérium mai közleményében. 

A magyar gazdaság jövője a zöldenergia. A károsanyag-kibocsátás mintegy ötödéért a közlekedés, szállítás felel, e környezetterhelés túlnyomó részét a közúti forgalom okozza. A szektor zöldítésében meghatározó eszköz az elektromos autózás térnyerésének ösztönzése.  A korszerű járművek levegőszennyezés nélkül használhatók, csendesebbek a belső égésű motorral hajtottaknál, üzemeltetőiknek működési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg.

Jelenleg már közel 85 ezer zöld rendszámos gépjármű közlekedik a hazai utakon. Több mint felük tisztán elektromos személygépkocsi. A kormány a társadalmi egyeztetésen lévő programmal a vállalatokat ösztönzi e-járművek beszerzésére. A támogatási összegek jelentősen mérséklik a hagyományos hajtású gépkocsik árelőnyét, vonzóbbá és kifizetődőbbé teszik az elektromos személy- és teherautók, kisbuszok megvásárlását.

Támogatásra magyarországi gazdasági társaságok, továbbá a taxi szolgáltatást nyújtó vagy legalább két főt foglalkoztató egyéni vállalkozások pályázhatnak a jövőre élesedő kiíráson. A flottaszolgáltatók külön programban vehetnek majd fel kedvezményes hitelt elektromos gépjárművek beszerzésére:

  • A tíz fő alatti állományi létszámú vállalkozások legfeljebb egy,
  • a 10-49 fő közöttiek legfeljebb öt,
  • az 50-249 fő közöttiek legfeljebb tíz,
  • míg a nagyobbak legfeljebb 16 járművet szerezhetnek be.

Az egy cégre eső minimális támogatási érték tehát 2,8 millió, a maximális elnyerhető forrásmennyiség pedig 64 millió forint lehet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 173 855 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 141 413 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a K&H Banknál 6,64% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a MagNet Banknál 6,75%, a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál pedig 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

A nemzeti Helyreállítási Terv hitelrésze terhére már a jövő év elején érkezhet előlegfinanszírozás Magyarországra, miután az uniós pénzügyminiszterek tanácsa a napokban jóváhagyta az Európai Bizottság korábbi döntését. Az energetikai intézkedéseket és beruházásokat magába foglaló REPowerEU-fejezetre két részletben közel 1 milliárd eurót kaphatunk 2024-ben. A kormány a REPowerEU-keretből összesen 60 milliárd forintot szán a vállalati járműbeszerzés támogatása mellett a hazai elektromos töltőhálózat bővítésére a közlekedés zöldítése érdekében.

Címkék:
vállalkozás, közlekedés, autó, támogatás, elektromos autó, környezetvédelem, elektromos, vállalkozások, zöld energia, elektromos jármű, elektromos töltőállomás, elektromos autó hírek, elektromos autó állami támogatás, elektromos motorkerékpár,