Tankönyvbotrány: kártérítési perek jönnek?

MTI2013. december 17. 09:03

Ha a törvényjavaslatot a jelenlegi formájában fogadja el a parlament, akkor várhatóan számos kiadó indít kártérítési pert - írta keddi számában a Magyar Nemzet Szarvas-Ballér Juditra, a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének (TVOT) elnökére hivatkozva a tankönyvellátást állami kézbe vevő javaslatról.

Az érdekvédő azt mondta: alapvető kérdéseket hagy homályban a törvényjavaslat, nem derül ki mi a kiadók dolga ezentúl, hogyan alkalmazkodjanak a változásokhoz. Hozzátette: nem tudni például mi lesz azokkal a készülő és elkészült könyvekkel, amelyeket a következő tanévre szántak.

Aggályosnak nevezte, hogy a tankönyvvé nyilvánítás eljárásának menetéről semmit nem tudni, mert azt egy majdani rendeletben fogják rögzíteni. Úgy fogalmazott: sok százmillió forintot dobnak ki az ablakon, ha az iskolák által az idei tanévre berendelt tartós tankönyvekre - amelyeket négy évig lehet használni - a következő tanévben mégse lesz szükség.

A Nyomda- és Papíripari Szövetség a központosítás kapcsán jelezte: ellehetetlenítik annak a 20-25 nyomdának a működését - köztük például a 450 éves múlttal rendelkező Alföldi Nyomdáét -, amelyek meghatározó tevékenysége a tankönyvgyártás.

A Magyar Nemzet azt írta: a teljes közoktatási tankönyvgyártás és -ellátás rendszerének állami kézbe vételére a hírek szerint 53 milliárd forintot kíván fordítani a kormány, amely több, mint a tankönyvkiadás elmúlt hatvanéves támogatása összesen.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Világgazdaság azt írta: Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint sérül a pedagógusok módszertani szabadsága, nem lesz az iskoláknak tényleges autonómiája, s nem mindegy, hogy egy szabolcsi faluban, vagy a főváros II. kerületében milyen módszer és tankönyv alapján tanítják a gyerekeket.

 

Címkék:
kkv, tankönyv,