Ezt jól benézték a magyar bankok...

MTI2012. július 13. 14:34

Csaknem nyolcmilliárd forinttal károsított meg három hazai pénzintézetet egy békéscsabai kft. A cég 90 ezer tonna műtrágyát adott el a bankoknak, a tárolásra nála hagyott áruval azonban nem tudott elszámolni - értesült csütörtökön az MTI Hírcentrum.

Az m1 Híradója úgy tudja, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda az ügyben sikkasztás miatt 13 ember, köztük a cég vezetői és három ügyvéd ellen javasol vádemelést.

"A Nemzeti Nyomozó Iroda 13 gyanúsítottal szemben vádemelési javaslattal él. A gyanúsítottak között van a kft. ügyvezető igazgatója, tulajdonosa, a bűncselekmény elkövetésében részt vevő három ügyvéd és egyéb közreműködő személyek" - mondta Ambrus Péter, a Nemzeti Nyomozó iroda kiemelt főnyomozója a műsorban.

A Híradó információi szerint a 90 ezer tonna műtrágya nagy része a Kontirex kft. hódmezővásárhelyi raktárából tűnt el. A cég a gyanú szerint kétszer adta el ugyanazt a műtrágyát: először a bankoknak, majd a megőrzésre nála hagyott árut ismeretlen vevőnek értékesítette. Amikor a bankok követelni kezdték a műtrágyát, a kft. már egy hajléktalan házaspár nevén volt.

A hírműsorban elhangzott: a Magyarországon eddig példa nélküli sikkasztási ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztálya három évig nyomozott. A 15 ezer oldal nyomozati iratot a jövő héten adják át a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészségnek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Elmondták, hogy az ügy kipattanásakor mindhárom pénzintézet belső vizsgálatot indított, és kiderült, hogy a bankok feltehetően nem voltak elég körültekintőek: úgy bíztak több milliárd forint értékű árut egy kft.-re, hogy nem vizsgálták meg kellő alapossággal a cég előéletét, és nem kötöttek ki biztosítékot.

Címkék: