Pénzcentrum • 2025. január 8. 11:30
Késési biztosítást vezetünk be, 20 perc után visszafizetjük a jegyár 50 százalékát- jelenetette ki Lázár János.
A miniszter szerint a kormányzaton belül minden támadás őt erősítette, így valamivel könnyebb volt pénz szereznie. Tíz vállalást tesz 2025-ben. Ennek első eleme a „késési biztosítás” intézménye. Lázár szerint ma Magyarországon 4 vonatból 3 pontos, de ez nem vigasz azoknak, akiknek késik a vonata. „Szeretném legyőzni késéseket, ezért a munkatársainkat ösztökéljük arra, hogy győzzék le a késéseket”.
A busz vagy vasúti menetjegyár felét visszafizetik annak, akinek a járműve 20 percél többet késik.
Ezt a rendszer június elejétől vezetik majd be. Az utasnak nem kell majd semmit bizonyítania, amennyiben megvan a 20 perc késés, akkor vita nélkül elismerik majd felelősségüket. Aki applikációban vette a jegyét, az bankkártyára kapja vissza a pénzt, a többieknek pedig a jegypénztárba kell bemenni, ahol visszaadják a jegy árának 50 százalékát. Ezt nem csak a napijegyeseknek, hanem a bérleteseken is adják: a havibérleteseknek 5 alkolommal kell legalább 20 percet késnie a vonatnak, ezután visszadják a bérlet árának 50 százalékát. Ehhez a MÁV-appban kell majd bekapcsolni a késési biztosítás funkciót.