Vége a jó világnak: érkezik a kemény tél, havazást is jósolnak

MTI2024. december 1. 17:04

Egyre nagyobb területen kell borult, párás, ködös időre számítani december első hetében, helyenként szitálással, gyenge esővel, havas esővel, a hegyekben havazással. A szél olykor élénk lesz, a hőmérséklet a legmelegebb órákban jellemzően 2 és 7 Celsius-fok között alakul, a hét végén lehet ennél némileg melegebb - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből,

Hétfőn elsősorban a Dunántúlon javulhatnak a látási viszonyok, és süthet ki egyre több helyen a nap, másutt marad a borult, párás, ködös idő, szitálás előfordulhat. A déli szél Sopron és a Fertő körül megélénkülhet, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, párás tájakon 1-4, a naposabb országrészekben 5 és 10 fok között alakul.

Kedden sokfelé kell számítani ködre, illetve rétegfelhőzetre, ami fölé napközben nyugat felől vastagabb felhőzet is érkezik. Helyenként előfordul szitálás, ónos szitálás, késő délután, este nyugaton gyenge eső, főleg a hegyekben néhol havas eső is lehet. A légmozgás mérsékelt marad, a hőmérséklet hajnalban mínusz 4 és plusz 2, kora délután 2 és 7 fok között alakul.

Szerdán nagyrészt erősen felhős, illetve borult időre van kilátás, helyenként szitálás, gyenge eső, havas eső, a hegyekben hószállingózás is lehet. Az Alpokalján időnként megélénkül az északi, északkeleti szél. A hajnali mínusz 4, plusz 3 fokról kora délutánra 2 és 7 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Csütörtökön nagyobbrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, több-kevesebb napsütés inkább északnyugaton, nyugaton valószínű. Helyenként számítani lehet gyenge vegyes halmazállapotú csapadékra. Időnként megélénkül az északi, északkeleti szél. A minimum-hőmérséklet mínusz 5 és plusz 3, a maximum 2 és 7 fok között várható.

Pénteken gyengén felhős és borult, párás területek egyaránt lehetnek, majd nyugat felől országszerte vastagodhat a felhőzet. Néhol előfordulhat szitálás, majd a nap második felétől északnyugat felől szórványosan eleredhet az eső, néhol havas eső, hó is lehet. Sokfelé megélénkül a déli, délkeleti szél. A minimum mínusz 6 és plusz 1, a csúcshőmérséklet 1 és 8 fok között valószínű.

Szombaton felszakadozhat, majd a nap második felében ismét megvastagodhat a felhőzet, szórványosan előfordulhat vegyes csapadék. Sokfelé megélénkül a nyugati, később a déli, délkeleti szél. A hajnali mínusz 4, plusz 3 fokról 2 és 9 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Vasárnap nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, több helyen valószínű eső, helyenként havas eső, hó is lehet. A délkeleti, a Dunántúlon az északi szelet sokfelé élénk lökések kísérik. A hajnali mínusz 3, plusz 4 fokról 1 és 10 fok közé melegszik fel a levegő.

Heves vihar sújtotta az Égei-tenger térségét

Súlyos károkat okozott egy vihar az Égei-tenger szinte minden térségében, és egy ember meghalt egy görög szigeten - közölte a helyi tűzoltóság.

Rodosz szigetét érte a legsúlyosabban a vihar. A tűzoltókat 600 alkalommal vetették be, hogy embereket mentsenek ki és szivattyúzzák ki a vizet az elárasztott házakból. A görög polgári védelem hétfőig megtiltotta a járműforgalmat Rodoszon. Csak a tűzoltóság, a rendőrség és a mentőszolgálat közlekedhet.

  • Limnosz szigetén egy falut kellett evakuálni az áradás miatt, és egy ember életét vesztette - közölte a tűzoltóság.
  • "Országszerte eddig 1100 esetben kellett bevetésre vonulnunk" - mondta a görög televíziónak a tűzoltóság szóvivője.
  • A vihart erős szél kísérte. Görögország északnyugati részén heves havazás volt a görög rádió jelentése szerint.
  • A meteorológiai szolgálat arra figyelmeztetett, hogy a veszély még nem múlt el. A következő órákban Görögország középső részén heves esőzéseket jósolnak.

A vihart hosszú száraz időszak előzte meg, szokatlanul magas hőmérséklettel. Az ilyen szélsőséges időjárási viszonyok a jövőben várhatóan gyakrabban fordulnak elő, mivel az éghajlatváltozás miatt egyre valószínűbbé válnak - közölték a hatóságok.

Címkék:
utazás, időjárás, jövő hét, időjárás előrejelzés, időjárás jelentés,