Így teszi tönkre rengeteg magyar életét a rossz alvás: beletörődnek, pedig lenne megoldás

Pénzcentrum2024. október 25. 13:03

Az alvásproblémák a magyar lakosság több mint felét érintik, miközben csak 3-5 százalékuk számolhat be valóban pihentető éjszakákról – mondta el a Pénzcentrumnak G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke. Szerinte a minőségi alvás ma már életmódbeli alapkérdés, ezért különösen fontos, hogy a szállodák korszerű és alváshigiéniai szempontból is kiemelkedő feltételeket biztosítsanak vendégeik számára. E cél érdekében alakították ki a „Sleepfriendly Hotel” minősítést, amely évente a legjobb alvásbarát szálláshelyeket díjazza, szigorú követelményrendszer alapján.

Magyarországon a felnőtt lakosságnak több mint a fele nem alszik jól. Ez nem azt jelenti, hogy alvásbeteg, egyszerűen csak gondja van az alvással, ezzel szemben a lakosság mintegy 3-5 százaléka az, aki elmondhatja magáról, hogy tökéletesen alszik.

A rossz alvásnak persze nyilván több összetevője is van, adott esetben időjárási frontok, szorongás, egy betegség, de tény, hogy az alváskörülmények is nagyon fontosak. Pedig a jó alvás elengedhetetlen az egészséghez: ma már ez is az életmód része, ahogyan a megfelelő étkezés és a testmozgás is elválaszthatatlan a megfelelő mentális állapottól. Éppen ezért fontos felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire sokat számítanak az alvási körülmények.

De sokszor előfordul, hogy nincs befolyásunk az alvási körülményeinkre, legfőképpen akkor, ha nem otthon alszunk, hanem máshol, és azokon a helyeken nem mi határozzuk meg a feltételeket.

A Magyar Alvás Szövetség úgy gondolja, hogy a hivatalos altatóknak, mint amilyenek a szállodák, akik azzal foglalkoznak, hogy másoknak megfelelő hálókörülményeket hoznak létre, igényesek, korszerűnek kell lenniük, hogy megfeleljenek a XXI. század követelményeinek, és az alapvető alváshigiéniai szempontoknak

 - mondta el a Pénzcentrumnak G. Németh György, címzetes egyetemi docens, a Magyar Alvás Szövetség elnöke. Éppen ezért összeállítottak egy 130 feltételből álló minőségi követelményrendszert, ami mentén minden évben kiosztják a  Sleepfriendly Hotel, azaz alvásbarát hotel minősítést, mellyel azokat a kereskedelmi szállásadó szolgáltatókat különböztetik meg, amelyekben kiemelt figyelmet fordítanak erre a kérdésre és megfelelő minőségi feltételeket hoznak létre a pihentető alváshoz.

A program célja az alvási lehetőségeket kínáló szállásadók figyelmének a felhívása a kulturált és szakszerű hálószobák, hálóhelyek kialakítására, miközben értékeli és minősíti az ezen a téren a legjobbakat. Célja azoknak a magas színvonalú szálláshelyeknek az értékelése és közzététele, amelyek megfelelnek az alvás minősített kritériumainak.

Kezdve attól, hogy milyen a matrac keménysége, egészen odáig, hogy milyen a hálószoba hőmérséklete, milyen a szellőzése, milyenek a hangviszonyok, a fényviszonyok, tehát nagyon sok kritériumot figyelembe veszünk. Ez a rendszer sokkal szigorúbb, mint például a csillagminősítés, amikor eldöntik, hogy egy szálláshely 2, 3, 4, 5 vagy 6 csillagos. 

JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Fontos, hogy csak akkor használják fel a címet, ha a szobáinak legalább a tíz százaléka megfelel ennek a magas minőségű követelményrendszernek. Ezt alvásorvosok, egészségügyi és életmód szakemberek, és a szállodaiparban nagy tapasztalatokkal rendelkező szakemberek állították össze, a pihentető alvás feltételeinek sokoldalú felmérését jelenti, amely kiterjed még a fentieken kívül a kiegészítő eszközök és szolgáltatások meglétére, az eszközök állapotára, tisztaságára, a vendégek tájékoztatására, az elégedettség mérésére és a panaszok kezelésére is.

Minden ember másképp alszik jól

Persze kortól, testtömegtől és még száz másik körülménytől is függ az, hogy ki hogy alszik jól. G. Németh György szerint ezekre a különbségekre a szállásadóknak fel kell készülniük,

Sokféle ember van, sokféle felépítésű, nagyon nem mindegy, hogy valaki 20 éves vagy 60 éves, nagyon nem mindegy, hogy valaki fizikai munkát végez, szellemi munkát és a számítógép előtt ül, nagyon nem mindegy, hogy egészséges-e vagy nem.A nemzetközi szálloda marketingben az Egyesült Államokban, de más Európában is az utóbbi évtizedekben már nagyon odafigyelnek erre. Külön policy-je van, egyre hangsúlyosabban kommunikálják ezeket a szempontokat. A sokféle vendéghez leghatékonyabban úgy lehet alkalmazkodni, hogy sokkal gyakrabban cserélik az eszközöket, elsősorban a matracokat, ez lehet akár három-négy év is. Itt fontos megjegyezni, hogy az otthoni matracainkat 8-10 évente cserélni kellene, hazánk ebben jókora elmaradásban van: mi magyarok átlagosan 15 évig gyűrünk egy matracot, tehát majdnem kétszer annyi ideig, mint az ajánlatos lenne.

Hazánkban összesen már 16 dedikáltan alvásbarát szálláshely van, és nem csak a legfelső kategóriából kerülnek ki ezek: van köztük vidéki 3 csillagos panzió is például. Az elnök szerint nagyon fontos lenne, hogyha az ember egyszer már arra kényszerül, hogy otthonán kívül aludjon, akkor normális körülmények között tudjon pihenni.

Címkék:
utazás, szálloda, hotel, alvás, életmód, szövetség, alvászavar, alváshiány, alvásigény,