Pénzcentrum • 2024. október 25. 16:44
A velencei városvezetés 2025-ben jelentősen szigorítja a turisták számára bevezetett belépődíj-rendszert, megduplázva azoknak a napoknak a számát, amikor a látogatóknak fizetniük kell a városba való belépésért. A döntés a tavalyi sikeres próbaidőszakot követően született meg.
Luigi Brugnaro, Velence polgármestere bejelentette, hogy a cél továbbra is a turistaáradat egyenletesebb elosztása. "Azt szeretnénk, ha a turisták nem ugyanazokon a napokon látogatnának el a városba, hogy Velencének megadják a neki járó tiszteletet" - fogalmazott a városvezető.
Az új rendszer értelmében 2025. április 18. és július 27. között minden péntektől vasárnapig, valamint munkaszüneti napokon, összesen 54 napon kell majd belépődíjat fizetni. Ez jelentős bővítés a tavalyi 29 naphoz képest. Az előre foglaló látogatóknak 5 eurót kell fizetniük, ami 10 euróra emelkedik, ha négy napnál rövidebb időre terveznek maradni - írta a BBC.
A díjfizetés mobilalkalmazáson keresztül történik, a látogatóknak QR-kódot kell letölteniük, amit véletlenszerű ellenőrzések során kérhetnek tőlük. A jegy nélkül érkezők bírságra számíthatnak. A rendszer alól továbbra is mentesülnek bizonyos csoportok, például a szállodai foglalással rendelkezők, a helyi lakosok és a velencei egyetemisták.
Simone Venturini városi tanácsos szerint Velence élen jár a túlzott turizmus kezelésében: "Velence a túlzásba vitt turizmus jelenségének leginkább kitett és kritizált városból azzá vált, amelyik a legkorábban és legaktívabban reagál erre a jelenségre a világszíntéren."
A tavalyi próbaidőszak pénzügyileg sikeresnek bizonyult, a város mintegy 2,4 millió eurót szedett be belépődíjakból. Ugyanakkor a rendszer bevezetésének és kommunikációjának költségei megközelítették a 3 millió eurót.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A kezdeményezés nem mentes a kritikáktól. Giovanni Andrea Martini ellenzéki tanácsos szerint a rendszer nem segített a turistaáramlás szétterítésében, és a díj esetleges emelése csak "múzeummá változtatná Velencét".
A város turisztikai kihívásai nem újkeletűek. Az UNESCO tavaly felvetette, hogy Velencét fel kellene venni a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára az éghajlatváltozás és a tömegturizmus káros hatásai miatt. 2021-ben pedig megtiltották a nagy sétahajók behajózását a város történelmi központjába, válaszul a környezeti aggályokra és a város alapjainak veszélyeztetésére.