Új hírek érkeztek a leégett Barlangfürdőről: fontos ígéretet tett Lázár János

Pénzcentrum/MTI2024. október 10. 17:13

A kormány Miskolc város segítségére siet, és részt vesz a barlangfürdő újjáépítésében - mondta az építési és közlekedési miniszter csütörtökön Miskolcon, miután megtekintette a miskolctapolcai barlangfürdőt, amelynek leégett a tetőszerkezete szeptember elején.

Lázár János úgy fogalmazott, a következő napokban életre hívnak egy munkacsoportot a megyei jogú város műszaki szakembereivel és politikai döntéshozóival, akikkel közösen vizsgálják meg, hogyan teljesülhet a "legfontosabb cél". Leszögezte, a miskolci polgármesterrel egyetértenek abban: a legfontosabb, hogy a barlangfürdő minél hamarabb újra megnyithasson.

A miniszter közölte, a tűzvédelmi vizsgálat és a tárgyalás a biztosítótársasággal még folyamatban van. Kiemelte, a kár nemcsak az épületben óriási, hanem a Miskolcra irányuló turizmusban is, azokat is érinti, akik a turizmusból élnek. A barlangfürdőnek mintegy 300 ezres a látogatottsága, ami azt jelenti, hogy egy profitábilis, jól működő, a helyiek és az ország megelégedésére szolgáló létesítmény volt - mondta.

Lázár János hangsúlyozta, a legfontosabb az, hogy emberélet nem került veszélybe, de az épületben hatalmas, többmilliárdos nagyságrendű a kár. "Először is vissza kell állítani minden eredeti funkciót és a legrövidebb határidőn belül meg kell nyitni a fürdőt" - jelentette ki. Hozzátette, ha pedig már építkeznek, akkor meg kell vizsgálni azt is, hogy melyek azok az új lépések, amelyek növelhetik a fürdő kapacitását. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a kormány 2010 óta stratégiai szövetségesének tekinti Miskolcot és polgárait.

2015-ben szerződést kötöttek a megyei jogú várossal, ez 342 milliárd forintos támogatásról szólt. Ebből több mint 300 milliárd forint értékű a beruházás, ezek közül az egyik legfontosabb a Miskolc-Kassa autópálya, amely mintegy 260 milliárd forint értékben valósult meg. Lázár János úgy fogalmazott: a kormány Miskolcra lehetőségként tekint az ország szempontjából, és van "készség és képesség" a gazdasági fejlődésre a megyeszékhelyen.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Elmondta azt is, hogy az ott és a megyében élők a jövedelemtermelő képesség szempontjából még felzárkóztatásra szorulnak, számukra lehetőséget kell teremteni fejlesztések létrehozásával. Lázár János kijelentette, együttműködést ajánl a kormány annak érdekében, hogy egy fiatalnak ne kelljen Miskolcról elmennie azért, hogy képes legyen az életét felépíteni. Erről megállapodást kívánnak kötni, amelybe belefoglalják a következő öt év elvégzendő feladatait - tette hozzá.

Példaként említette a város közepén lévő, a Diósgyőri Acélművek egykori, mintegy 100 hektáros ipari területeit. Ha ezek minél előbb önkormányzati vagy állami kezelésbe kerülnek, akkor a város javát szolgálhatják innovatív gazdasági tevékenység, vagy szolgáltatás és lakhatás céljára - közölte a miniszter.

Címkék:
turizmus, miskolc, fürdő, hírek, lázár, belföldi turizmus, lázár jános, turisztika, leégett,