Felemásan alakult az idei nyár a Balatonnál: mi lesz így a magyar tenger sorsa?

HelloVidék2024. október 7. 08:15

A korábbi negatív felhangok ellenére remek szezont tudhat maga mögött a Balaton - írja a HelloVidék.

A korábbi negatív felhangok ellenére remek szezont tudhat maga mögött a Balaton. Beszédes, hogy a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) statisztikája alapján június-augusztusban 1,7 milliónál is többen keresték fel a magyar tengert, ami 6,2%-kal túlszárnyalta az egy évvel ezelőtti értéket. Az elszálló infláció ellenére úgy tűnik, hogy a magyarok körében még mindig az egyik legnépszerűbb desztináció a magyar tenger.

Ennek ellenére nem beszélhetünk hurráoptimizrusról, néhány korábbi nívós, korábban közkedvelt étterem kényszerült lehúzni a rolót az utóbbi időben. Kardos Gábor, a Balatoni Kör alapítója szerint ugyanakkor ezek az adatok csalókák, és nem fedik le a valós képet. Mint mondta, kéne egy olyan index, ami a vendéglátás valós forgalmát jelezné, mivel pusztán a vendégéjszakák száma nem mutatja a vendéglátóhelyek forgalmát.

Már csak azért is, mert a vendégéjszakák számának közlése ma már kevés, kellene hozzá egy másik mérőszám az éttermi forgalom alakulásáról is. A borász-filozófus a HelloVidék megkeresére azt is elárulta, hogy nagyon sok helyi vállalkozó a 40 százalékos alapanyag-inflációnak csak a felét tudta beépíteni az árakba - a másik fele a tulajdonos profitjából jött le.

A Kardos Gáborral készített interjú megtekintéséhez kattints a HelloVidék cikkére.

Címkék:
Balaton, magyarország, nyár, magyar tenger, belföldi turizmus,