Óriási bombát találtak Budapesten: teljesen felborul a közlekedés miatta, ne megszokásból indulj el!

Pénzcentrum2024. október 5. 10:45

Második világháborús bombát találtak Budapesten, az Összekötő vasúti hídnál, amelyet a Magyar Honvédség tűzszerészei ma délután hatástalanítanak. A rendőrség a művelet idejére kiüríti és lezárja a városrészt egy meghatározott területen, amely érinteni fogja az Összekötő hídon zajló vasúti forgalmat, a Rákóczi híd és a Soroksári úti egyes Volánbusz-járatokat és a H6-os HÉV-et is.

A hatástalanítás miatt a Budapest-Győr-Hegyeshalom, a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonal távolsági vonatai (InterCityk, nemzetközi vonatok, railjetek), valamint a G43-as és S36-os járatok a rövidebb útvonalon, Budapest-Kelenföldig közlekednek és onnan indulnak a korlátozás ideje alatt.

A vonatok ideiglenes fővárosi végállomásától a BKK járataival lehet majd tovább utazni. A vasúttársaság javasolja a Dunántúlra utazóknak, hogyha tehetik, akkor Kőbánya-Kispest, illetve a Keleti pályaudvar helyett az M4-es metróval közelítsék meg Budapest-Kelenföld állomást, ahonnan már közlekednek a vonatok. A rendőrségi zárás feloldását követően, várhatóan az esti órákban állhat helyre a távolsági vonatok menetrendje az érintett vonalakon.

A Déli pályaudvar és Győr, illetve Oroszlány közötti S10-es és S12-es vonatokat nem érinti a korlátozás. A Keleti pályaudvarról 12:15 és 16:15 között Győr felé (Bécs/ Sopron/ Szombathely/ Graz úticéllal) induló távolsági vonatok a Keleti pályaudvar helyett csak Kelenföldtől közlekednek.·A Keleti pályaudvarról Kelenföldre az M4-es metróval juthatnak el, melyen elfogadják a vonatokon érvényes jegyeket és bérleteket is.

A Győrből 9:56-tól 14:21-ig a Keleti pályaudvarra induló távolsági vonatok (Bécs/ Sopron/ Szombathely felől) a Keleti pályaudvar helyett csak Kelenföldig közlekednek.·Kelenföldről a Keleti pályaudvarra az M4-es metróval juthatnak el, melyen elfogadják a vonatokon érvényes jegyeket és bérleteket.

A Pécsről 9:19-től 13:19-ig a főváros felé induló Mecsek InterCityk a Keleti pályaudvar helyett csak Kelenföldig közlekednek. A Kaposvárról 12 órakor a főváros felé induló Kresz Géza InterCity (IC 825) a Keleti pályaudvar helyett csak Kelenföldig közlekedik.Kelenföldről a Keleti pályaudvarra az M4-es metróval juthatnak el, melyen elfogadják a vonatokon érvényes jegyeket és bérleteket.

A Keleti pályaudvarról 11:53-kor Pécsre induló Mecsek InterCity (IC 804) még a teljes útvonalán közlekedik. A Keleti pályaudvarról 13:53-kor és 15:53-kor Pécsre induló Mecsek InterCity csak Kelenföldtől közlekedik. A Keleti pályaudvarról 12:53-kor Kaposvárra induló Rippl-Rónai InterCity (IC 824) csak Kelenföldtől közlekedik.A Keleti pályaudvarról Kelenföldre az M4-es metróval juthatnak el, melyen elfogadják a vonatokon érvényes jegyeket és bérleteket.

Az S36-os és G43-as vonatok várhatóan 12 órától 16 óráig Kőbánya-Kispest helyett csak Budapest-Kelenföldig közlekednek és onnan is indulnak. Helyettük az alábbi BKK járatokat javasoljuk, melyeken 10 és 17 óra között elfogadják a vonatokon érvényes jegyeket és bérleteket:Kelenföld és Kőbánya-Kispest között az M4-as és M3-es metrót javasoljuk, melyen elfogadják a vonaton érvényes jegyeket és bérleteket.A metróvonalak között a Kálvin téren tudnak átszállni. Ferencváros vasútállomás az 1-es villamos-pótlóbusszal érhető el, mely Kelenföldön az Etele térről indul.

A Bécs–Budapest–Csap (Chop), illetve Nagybánya között közlekedő Tisza-Szamos EuroCityk (EC 143, 146) szombaton megosztva, Bécs és Kelenföld, valamint a Keleti pályaudvar és Csap, illetve Nagybánya között közlekednek.A Bécsből 10:42-kor – Budapesten át – Csapra, valamint közvetlen kocsikkal Nagybányára induló Tisza-Szamos EuroCity (EC 143) megosztva, csak Bécstől Kelenföldig, valamint a Keleti pályaudvarról várhatóan 60 perces késéssel Csap, illetve Nagybánya felé közlekedik. Kelenföldről a Keleti pályaudvarra az M4-es metróval juthatnak el, melyen elfogadják a vonatokon érvényes jegyeket és bérleteket

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el,  havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

A Csap, illetve Nagybánya felől érkező, Debrecenből 11:32-kor – Budapesten át – Bécsbe továbbinduló Tisza-Szamos EuroCity (EC 146) megosztva, csak Csap, illetve Nagybánya és a Keleti pályaudvar, valamint Kelenföld és Bécs között közlekedik. A Keleti pályaudvarról Kelenföldre az M4-es metróval juthatnak el, melyen elfogadják a vonatokon érvényes jegyeket és bérleteket.

A BKK 10-től 17 óráig elfogadja az érvényes vasúti menetjegyeket az M3-as metrón Kőbánya-Kispest és Kálvin tér között, az M4-es metró teljes vonalán, valamint a Népliget és Kelenföld között az 1-es villamoson és annak pótlóbuszán is.

Az utazásáról lemondó utas számára a le nem utazott szakaszra eső menetdíjat, felárat kezelési költség levonása nélkül visszatérítik.

A H6-os ráckevei HÉV utasainak is változásra kell számítani
Szombaton 10 órától 16 óráig a H6-os HÉV Ráckeve, illetve Tököl felől csak a Kén utcáig szállít utasokat, a Közvágóhíd állomást a vonatok nem érintik. A Kén utcától a BKK 54-es, 55-ös és 224-es buszaival lehet tovább utazni a Boráros térig, Pesterzsébet felsőnél történő átszállás esetén pedig az M3-as metró eléréséhez a 66-os busz igénybe vételét ajánlja a vasúttársaság. A Közvágóhídtól Ráckeve felé 12 óráig indul HÉV, ezt követően az utasok a Kén utcánál tudnak felszállni a vonatokra. 

Címkék:
közlekedés, Budapest, máv-start, tömegközlekedés, pályaudvar, bomba, érvényesség, jegyek, vonatozás, keleti, vonatok, hatástalanítás, közlekedésbiztonság, mávinform, budapesti tömegközlekedés,