Valósággal megszállhatják a magyarok az erdőket: mindenki ide fog menekülni, egy korszak ér véget

Pénzcentrum: Mutasd be, kérlek, néhány szóval a Magyar Természetjáró Szövetséget, hogy mivel is foglalkoztok pontosan.

Farkas Péter: Nonprofit civil szervezet vagyunk, a tagjaink nem magánszemélyek, hanem turistaegyesületek, sportszakosztályok, sportegyesületek - az ő, illetve általában véve a túrázók érdekvédelmi szervezeteként működünk. Elődünknek a tavaly 110 éve, tehát 1913-ban alakult Magyar Turista Szövetséget tekintjük, amely a második világháború után jogutód nélkül megszűnt. Mi ugyanazokat az értékeket próbáljuk képviselni, és lényegében az akkori alapszabályban kitűzött célokat: nincs új a nap alatt, a problémák ma is nagyon hasonlóak, mint akkoriban voltak.

A civil feladatok az alapjai mindennek, amit csinálunk, de azon túl egyrészt rendeletben szabályozott kötelezettségünk a magyarországi szabványos turistautak nyilvántartása, másrészt ehhez térinformatikai felületeket is fejlesztünk és üzemeltetünk, valamint nagy hangsúlyt fektetünk az edukációra, tájékoztatásra, sőt vannak képzéseink is. De hozzánk lehet pályázni jelzésfestésre is, ugyanis országszerte mi koordináljuk a szabványosan jelzett turistautak karbantartását.

Mindezeken felül mi vagyunk a gazdája a népszerű Országos Kéktúrának, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrának és az Alföldi Kéktúrának. Kiadunk egy nyomtatott lapot, a Turista Magazint, valamint a hozzá tartozó honlapot, illetve egy túraajánló felülettel, a Természetjáró.hu-val, és a hozzá tartozó mobil túraappal,  a Természetjáróval igyekszünk segíteni a túrázókat. Túrákat nem szervezünk, az a tagszervezeteink területe, de azért vannak kitelepüléseink, sőt két népes, több ezer embert megmozgató rendezvényünk is: az áprilisi Gerecse 50 teljesítménytúra és az októberi Kéktúrázás Napja. És nem mellesleg több, az erdei infrastruktúra fejlesztését célzó pályázatban voltunk konzorciumvezetők az elmúlt tíz év alatt.

Általánosságban a legfőbb célunk a kulturált egyéni és szervezett természetjárás elősegítése, népszerűsítése. Persze tisztában vagyunk vele, hogy ma már az emberek kisebb része túrázik szervezett keretek között, vagy egyesületben, sokkal jellemzőbb az egyéni természetjárás.  

Ennek mi az oka?

Noha már a 19. század utolsó harmadában lendületet vett, az egyesületi túrázás itthon a II. világháború után, az előző rendszerben terjedt el igazán. Akkoriban gombamód megszaporodtak a különféle turista szakosztályok, aminek az egyik oka az volt, hogy nyilván sokkal kevesebb kikapcsolódási lehetőség állt az emberek rendelkezésére, mint manapság. Be voltak szorítva a határokon belülre, külföldre nem nagyon lehetett utazni, különösen nyugatra nem. Eleve más világ volt, ma már mindenki szívesebben szervezi magának a túráit, szabadabban, hogy ne kelljen alkalmazkodnia másokhoz.

Pont ezért jellemzően inkább az a generáció túrázik egyesületben, aki még így szocializálódott, ezt szokta meg. Pedig ez nem csak a nyugdíjas korosztálynak kiváló kapcsolattartási forma, az egyesületek igazi közösségként működnek. A közös túrázás tökéletes ellenszer az elmagányosodásra, ráadásul az egészségmegőrzés szempontjából az egyik legjobb szabadidős tevékenység, ugyanakkor a mentális jólétet is hatékonyan támogatja.

Milyen stratégiát lát az MTSZ a fiatal generációk bevonására a természetjárásba: hogyan lehet őket megszólítani, bevonni?

Tapasztalataink szerint amúgy sok fiatal túrázik, de rengeteget számít a szülői minta. Azt látjuk, és a személyes tapasztalatom is ez, hogy akit gyerekkorában vittek túrázni, az lehet, hogy néhány évet a kamaszkorában majd kihagy, de később jó eséllyel visszatalál ehhez a kikapcsolódási formához.  Persze új fiatal belépőket is meg lehet szólítani a digitális eszközökkel, applikációkkal.

Ugyanakkor semmiképpen nem szeretnénk „túlkütyüsíteni” a természetjárást, hiszen pont az az egyik nagy előnye, hogy kiszakít a digitális világból.

Kicsit beszéljünk a túrázás ellenségeiről: milyen hatással van a klímaváltozás vagy az extrém időjárás a túraútvonalakra, a túrázásra?

Ahogy egyre szélsőségesebbé válik az időjárás, gyakoribbak lesznek a vihar- és jégkárok, és ezek az infrastruktúrára is hatással vannak. A korábbi években is előfordult, hogy kidőltek fák, ami miatt járhatatlanná váltak turistautak, vagy akár a jégkár miatt veszélyessé vált egy-egy terület. Ezeknek a károknak az elhárítása, a biztonságos bejárhatóság visszaállítása ilyenkor időbe telik, de az ilyen jellegű munkákat nagy általánosságban nem mi végezzük, mert csak a terület tulajdonosának van joga beavatkozni. Nekünk egyébként kapacitásunk sem lenne az összes probléma elhárítására, hiszen évente többezer keletkezik. Ugyanakkor az országos felmérés végeztével éppen az idén vezettük be a turistautak területi felelőseinek a rendszerét, és ezek a felelősök azért igyekeznek minél több terepi problémát saját hatáskörben megoldani, természetesen az érintett tulajdonossal egyeztetve. Hasznos tudni, hogy a honlapjainkon, nyomon lehet követni az aktuális terepi figyelmeztetéseket, sőt a túrázók itt maguk is bejelenthetik, ha problémát tapasztalnak. Így hamarabb tudunk lépni.

A klímaváltozás úgy általában összetettebb kérdés. A fafajok cserélődése például megváltoztathatja a tájképet, és így a túrázás élményét: elég, ha a Magyarországról rohamosan eltűnő fenyvesekre gondolunk, melyek többnyire különben sem őshonosak errefelé. Ugyanígy a bükkösök hosszú távú megmaradása is veszélyben van a Kárpát-medencében, hiszen a melegebb klíma már nem kedvező számukra.

Tehát egyáltalán nem biztos, hogy az unokáink is a maihoz hasonló tájban fognak túrázni, és persze tudjuk, hogy az egész ökoszisztéma veszélyben van, ezért muszáj vigyáznunk rá.  Nem vagyok erdőökológus, nem értek hozzá, de azt tudom, hogy az erdészek aktívan keresik az őshonos fafajok megmentésének a lehetőségeit. Például melegebb klímájú területekről hoznak bükkfákat, amelyek ott már alkalmazkodtak a hasonló körülményekhez, így talán nálunk is képesek túlélni.

Ami az egyik legérdekesebb, az az, hogy maga az erdei turizmus, mint műfaj, egyre vonzóbbá fog válni a klímaváltozás miatt. Épp nemrég jelent meg egy kutatás, ami azt vizsgálta, hogy a három alapvető turisztikai formát – a városit, a vízpartit és az erdeit – milyen módon befolyásolhatja a globális felmelegedés a különféle klímavédelmi forgatókönyvektől függően.

Elsősorban azt vizsgálták, hogy az adott turisztikai formának kedvező napok eloszlása miként változik havi lebontásban, és arra jutottak, hogy egyértelműen el fogunk mozdulni az erdei turizmus irányába, hiszen ebben az árnyékos természeti környezetben eleve kellemesebben érzi magát az ember akkor is,  amikor hőség van, és a városi betondzsungelben már gyakorlatilag elviselhetetlen a hőérzet, sőt a vízparton sem komfortos.  

Igaz, hogy a túrázáshoz, mivel mozgunk közben, alacsonyabb hőérzet az ideális, de azért nem mindenki sportolni megy a természetbe. Ha hozzászámoljuk azokat is, akik inkább csak a kellemes hűvös miatt szeretnének erdei környezetben pihenni, mindenképp jelentősen intenzívebb emberi jelenléttel kell számolnunk a jövőben. Ezáltal felértékelődhetnek az erdei szálláshelyek is. Az már most biztos, hogy ez a folyamat még komolyabb ökológiai terhelést fog róni az erdőkre, másrészt a túlturizmust is tovább súlyosbítja.

Ugyanis már az erdei területeken is megjelent a túlturizmus, főleg a Covid ideje alatt. Ennek enyhítése érdekében különösen fontos feladatunknak tartjuk a forgalomterelést. Ha elmegyünk egy olyan hétvégén, amikor szép az idő, mondjuk Dobogókőre, azt látjuk, hogy konkrétan városi tömeg van. Pont az az informatív feladataink egyik fő célja, hogy megmutassuk, a népszerű, felkapott helyeken túl még rengeteg egyéb izgalmas úti cél van akár a főváros közelében is. A túlturizmus a természeti területeken általában az ismeretek hiányából fakad: abból, hogy a legtöbben csak a slágerpontokat ismerik, ezért azokon koncentrálódik a tömeg.

Összességében azt gondolom, hogy a klímaváltozás miatt nemcsak elkötelezett túrázóból, hanem alkalmi kirándulóból is egyre több fog megjelenni az erdőben, aki csak ezekre a könnyen elérhető slágerpontokra szeretne kimenni, vagy az erdőben szeretne megszállni, mert ott kellemesebb. Mindez az ökoszisztéma szempontjából komoly kihívás lehet.

Az időjárás olyan fokú kiszámíthatatlansága, mint amit az elmúlt hetekben tapasztaltunk, szerinted mennyire veti vissza a kirándulási kedvet?

Én azt gondolom, ez elsősorban szokás kérdése, de az biztos, hogy a szeszélyes időjárás megnehezíti a tervezést, főleg a családok számára. Ők kevésbé tudnak spontán alkalmazkodni a gyors változásokhoz, de az igazán „hardcore” túrázókat a rossznak tűnő időjárás sem feltétlenül tántorítja el. Szerintük ugyebár nincs rossz idő, csak rossz felszerelés – ez egy régi turistamantra.

A Magyarországhoz hasonló földrajzi, társadalmi helyzetben lévő országok túraútvonalai milyen állapotban vannak? Hol helyezkedik el hazánk ebből a szempontból egy közép-európai skálán?

Azt kell tudni, hogy Magyarországon a Magyar Természetjáró Szövetség nemrég befejeződött módszeres felmérése szerint több mint 17 ezer kilométer szabványosan jelzett turistaút van. A nem szabványos jelzésűekkel, tanösvényekkel, tematikus utakkal, zarándokutakkal mi nem foglalkozunk, de azokkal együtt még nagyobb ez a szám. Szlovákiában nagyságrendileg 15 ezer kilométernyi turistaút található, Csehországban pedig körülbelül 32 ezer. Abból a szempontból jó helyzetben vagyunk, hogy nálunk viszonylag szervezett keretek között, bejáratott módszertannal és adminisztrációval, egységes hálózatos logika szerint zajlik a jelzésfelújítás és a karbantartás. Ugyanakkor  azt lehet mondani, hogy a környező országokban mindenhol küzdenek a turistautak karbantartásával, hiszen jellemzően civil szervezetek, lelkes önkéntesek üzemeltetik, tartják fenn ezeket, akárcsak nálunk, így mindenhol forráshiánnyal küzdenek. Ez ránk is igaz, pedig mi állami forrást kapunk a jelzések felújítására. Viszont a támogatásunk, bár eddig szerencsére mindig megkaptuk, évről évre bizonytalan, így a folyamatos működésünk sem garantált.

Túl sok szereplős a rendszer, és kissé szét van töredezve, nem integrált a megfelelő mértékben: rajtunk kívül az állami erdőgazdaságok, nemzetipark-igazgatóságok, helyi szervezetek, önkormányzatok is részt vesznek a fejlesztésben és az üzemeltetésben, karbantartásban, ami örömteli, csak éppen sokszor hiányzik a központi koordináció.

Az infrastruktúra fenntartásának egyik legfőbb kihívása itthon pontosan az, ami általában is a pályázati rendszerek problémája, tudniillik, hogy szinte mindig valami újnak az építésére lehet pénzt szerezni, illetve alkalmi felújításra esetenként még csak-csak, a folyamatos karbantartásra, állagmegóvásra, ami pedig elengedhetetlen lenne, viszont alig. És ez nagyon komoly probléma, mert előfordul, hogy pályázati pénzből létesítenek például egy erdei esőbeállót, de az pár év múlva összedől, mert arra már nincs pénz, hogy megjavítsák. Erre egyelőre nem létezik valódi, rendszerszintű megoldás.

Ez a probléma nem korlátozódik a volt KGST országokra. Ausztriában is pont nemrég tett közzé egy segélykiáltást az Osztrák Alpesi Szövetség, az Alpenverein, hogy többé nem képes önállóan fenntartani a turista- és menedékházakat, illetve a mintegy 50 ezer kilométernyi turistautat, amelyek az Alpok viszonyai között még jobban ki vannak téve az egyre szélsőségesebb időjárásnak. Tehát vannak gondok tőlünk nyugatabbra is, ahol pedig a természetjárás hagyományosan tömegsport, nagyon komoly kultúrája van. Ráadásul a turisztikai stratégiában régóta készülnek rá, hogy a hóbiztos napok csökkenésével a túrázásnak a síelés rovására is jelentősebb szerepe lesz, mégsem rendezett a helyzet.

Egyébként még az is egy nagyon fontos probléma, hogy Magyarországon továbbra sincs jogi védettsége a turistautaknak. Az erdőtörvényben például szerepel ugyan a kifejezés, de definiálva sehol nincs. Mi ugyan igyekszünk érvényesíteni az egységes, 1930 óta létező szabványos jelzésrendszerre épülő hálózatos logikát, amely a biztonságos terepi tájékozódást szolgálja, de a turistautak az elmúlt bő száz évben gyakorlatilag véletlenszerűen jöttek létre és szűntek meg, nem központilag koordinált módon. Egy magánterület tulajdonosa egyik pillanatról a másikra elzárhatja egy kerítéssel a turistautat, vagy egy helyi szervezet is módosíthatja azt anélkül, hogy bárkinek, mondjuk nekünk, szólna. Így a túrázók csak arra járva, spontán szembesülnek a helyzettel.

Mi az MTSZ-nél régóta harcolunk azért is, hogy ez megváltozzon. Szerencsére nem eredménytelenül: az elmúlt egy évben együttműködési és stratégiai megállapodásokat kötöttünk az Agrárminisztériummal, illetve az állami erdőgazdaságokkal és a nemzetipark-igazgatóságokkal, amelyekben vállalták, hogy a velünk való egyeztetés nélkül nem változtatnak, és nem is járulnak hozzá a turistaút-hálózat változtatásaihoz a területükön. Mivel a 17 ezer kilométer turistaút 32 százaléka állami erdőterületen, 41 százaléka pedig védett természeti területen vezet, ez fontos lépés a zűrzavar megszüntetése felé. Idén pedig bekerült az erdőtörvénybe, hogy jelzett turistautat egyéni vadászat miatt többé ideiglenesen, éjszakára sem lehet lezárni, ami szintén jelentős mérföldkő.

Van, amiben különleges Magyarország túrázás szempontjából? Mi lehet vonzó, unikális a külföldiek szemében, ami miatt érdemes célozni rájuk?

Alapvetően nyilván más adottságaink vannak, mint például Ausztriának vagy Szlovákiának, ahol magashegységek vannak. Nálunk a középhegységi területek az uralkodóak, és mondhatjuk, hogy tulajdonképpen még Csehországhoz képest is kevésbé változatos a terep, bár ez szubjektív. Viszont az nagyon komoly vonzerő, hogy Magyarországon biztonságosabb túrázni, mert egyrészt nincsenek túl kitett útvonalak, másrészt veszélyes vadállatok sem.

A sajtóban és a fórumokon alkalomszerűen eluralkodó hisztéria ellenére nincs tényleges medveveszély, a lassacskán visszatelepülő farkasok egyáltalán nem támadnak emberre, a vaddisznóktól általában nem kell tartani, és halálos kígyómarás sem történt több mint 20 éve. statisztika tudtommal nincs erről, de alighanem a lódarazsak a legveszélyesebb állatok a hazai erdőkben.

A másik pedig, ami unikális a külföldiek számára, az a Kéktúra, és különösen az Országos Kéktúra, Európa egyik legrégebbi hosszú távú túraútvonala. Ezt a National Geographic pár éve a világ 25 leginkább ajánlott látnivalója közé választotta, így nem meglepő, hogy minden évben több külföldi is teljesíti, például Skandináviából is érkezetek már.  Érdemes lenne tehát célozni a beutazó túrázókra is. A Természetjáró.hu-n az Országos Kéktúra szakaszleírásait és az útvonal mentén található száz legérdekesebb látnivaló ismertetőjét épp ezért már angolul, németül és szlovákul is elérhetővé tettük pár évvel ezelőtt.

A címlapképet Gosztola Judit készítette.