Brutál lehűléssel rúgja ránk az ajtót az ősz: ez fájni fog!

Pénzcentrum2024. szeptember 26. 15:31

Esős, szeles őszi idő várható szeptember utolsó hétvégéjén és a hőmérséklet is visszaesik, vasárnap már csak 12-18 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható a délutáni órákban - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

Pénteken az ország legnagyobb részén napos idő várható kevés felhővel, csapadék nélkül, ugyanakkor a Dunántúl északnyugati részein és az északi határ mentén több lesz a felhő, és ott elszórtan eső, zápor, északnyugaton néhol zivatar is előfordulhat. A délnyugati, déli szél az utóbbi országrészek kivételével élénk, olykor erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 25-31 fok között várható, de az északnyugati, északi határ mentén csak 19-24 fok lesz.

Szombaton hajnalban az északkeleti tájakon pára- és ködfoltok képződhetnek. Napközben nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, napos periódusok délelőtt inkább délkeleten, délután északnyugaton lehetnek. Északnyugaton néhol, másutt sokfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar is kialakul, a déli és a keleti országrészben akár nagyobb mennyiségű csapadék is hullhat. Mindenütt északnyugatira, északira fordul a szél, és sokfelé megerősödik, és zivatar környezetében is lehetnek erős vagy viharos széllökések. A minimum általában 13-19 fok között alakul, délután többnyire 16-23, délkeleten, keleten 24-27 fok várható.

Vasárnap erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd napközben nyugat felől csökken, gomolyosodik a felhőzet. A Dunántúlon több órára kisüt a nap, máshol még estig is maradhatnak erősen felhős területek. Északnyugaton, nyugaton néhol, máshol több helyen számítani kell esőre, záporra, majd a nap második felében országszerte csökken a csapadékhajlam. Az északi, északnyugati szél nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek. Hajnalban 9-14, délután 12-18 fok valószínű.

Címkék:
szél, szélvihar, hőmérséklet, zivatar, idő, zivatarok,