Cserbenhagyásos gázolás: elütötték rollerral, majd simán elhajtottak

Pénzcentrum2024. szeptember 9. 16:15

Rollerral közlekedett Győrben, a Szövetség utcában egy férfi 2024. szeptember 1-jén 17 óra 30 perc körül egy női utasával - írja a police.hu. A sofőr a jármű sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg, és neki ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő kerékpárosnak. A balesetben mindkét jármű felborult, a kerékpáros megsérült. Az esetet követően a rolleres személyek felálltak, majd bejelentés, és adataik hátra hagyása nélkül távoztak a helyszínről úgy, hogy a szemmel láthatóan sérült biciklisnek nem segítettek.

A Győri Rendőrkapitányság 08010/3820/2024. bűnügyi számon ismeretlen tettes ellen folytat büntetőeljárást segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt. A rendőrség kéri azon személyek jelentkezését,  akik a fenti bűncselekménnyel, vagy az elkövetők kilétével kapcsolatban információval rendelkeznek, jelentkezzenek a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi utca 54.), illetve névtelenség megőrzése mellett hívják a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96/417-329-es telefonszámon.

Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó számokon is.

Címkék:
utazás, közlekedés, baleset, nyomozás, győr, roller, e-roller, gázolás,