Tragédia Norvégiában: apja is próbálta kimenteni a vízbe fulladt magyar fiút

Pénzcentrum2024. augusztus 15. 09:45

Apja is próbálta kimenteni a norvég folyóba fulladt 13 éves magyar fiút – hangzott el az RTL Híradóban.

A csatornának nyilatkozó helyi rendőrkapitány elmondása szerint az első egységek kiérkezése előtt a fiú apja és egy másik felnőtt is próbálta kimenteni a Bondhuselva folyóból, ám nem jártak sikerrel. Sigurd Børve elmondta, hogy a család a folyó melletti turistaútvonalon sétált, amikor a gyerek előre ment, hogy egy, a folyóból kiálló kőről lefényképezzen valamit, ám elvesztette az egyensúlyát és a vízbe esett.

A folyó igen erős sodrású, így a gyerek néhány méter után el is süllyedt. Az egységek bő negyed órával a riasztás után érkeztek meg, addig az apja próbálta kimenteni a gyereket, ám nem járt sikerrel. A fiút végül két órával később tudta kihúzni a második riasztott csapat.

Címkék:
rendőrség, norvégia, folyó, mentés,