Tömegével jelentek meg a Balatonban ezek az állatok: betegséget, parazitát hordozhatnak

HelloVidék2024. augusztus 6. 07:55

Bár a Balatonban sok kagylófaj él, melyek elvileg ehetők, szakértők mégsem javasolják a fogyasztásukat. Balogh Csilla a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa elmondta a HelloVidéknek, hogy a tóban számos őshonos kagylófaj él, melyet kiszorítanak az invazív fajok.

Balogh Csilla elmondta, több nagytestű kagylófaj él vizeinkben, melyek nagyrészt őshonosak, számos közülük védett is. Ilyenek például a tavi kagyló, a festő kagyló, vagy épp a folyamkagyló. Ezekre a kagylókra a behurcolt inváziós kagylófajok, mint az apróbb növésű vándor és kvagga kagyló, a kínai kosárkagyló vagy épp a nagyobbra növő amuri kagyló jelentős ökológiai nyomást gyakorol. Az előbb említett inváziós Dreissena fajok (vándor- és kvaggakagyló) az őshonosok héjára gyakran tömegesen kitelepednek, ezáltal gátolják őket mozgásukban, szűrésükben, akár elszűrik az őshonos fajok elől az algát, mely elsődleges táplálékforrásuk - magyarázta a szakember.

Meg kell említeni, hogy az invazív amuri kagyló akár össze is téveszthető őshonos fajokkal. Többek közt ezért sem jó ötlet begyűjteni e nagytestű kagylókat az élőhelyükről. Az inváziós fajok, mint a kvagga és a vándorkagyló, vagy a kínai kosárkagyló (mely őshonos társakkal nem összetéveszthető) eltávolítása, szelektív begyűjtése üdvös, ezáltal nagyban segíthetjük az őshonos kagylókat, akár hozzájárulhatunk az élőhelyen való fennmaradásukhoz - tette hozzá.

Én több, mint 20 éve kutatom ezeket az invazív fajokat, fogyasztásukat mégsem javaslom - mondta el Balogh Csilla. "Ha valaki mindenképpen megkóstolná ezeket az invazív kagylófajokat, csak olyan élőhelyről gyűjtsön, mely biztosan nem szennyezett. Ugyanis ezek az állatok intenzív szűrő szervezetek, sokféle szennyezőt kiszűrnek a vízből, például vírusokat, baktériumokat, nehézfémeket és egyéb toxikus anyagokat. Ezeket képesek akár nagy koncentrációban is felhalmozni testükben (a lágyszövetben és héjban egyaránt). Esetenként parazitákat is hordozhatnak, mely csak megfelelő főzési eljárással, hőkezeléssel semlegesíthetők. Így fogyasztásukat nem javasoljuk!" - hangsúlyozta a szakember.

A teljes cikk az invazív kagylófajok részletes bemutatásáról a HelloVidék oldalán olvasható.

Címkék:
utazás, Balaton, betegség, baktérium, állat, főzés, evés,