Pénzcentrum • 2024. augusztus 1. 19:31
A korlátozottabbá vált anyagi lehetőségek sem szegik kedvét az európaiaknak, ha nyaralásról van szó – állapítja meg egy most közreadott felmérés, amelyből az is kiderült, hogy főleg a nyugat- és dél-európai országok lakói kalkuláltak úgy, hogy kevesebb pénzt költenek utazásra ezen a nyáron. Ezzel részben összefügg az is, hogy a mesterséges intelligencia értékes utazástervezési eszközzé válik; ennek alkalmazásában különösen az olaszok és a spanyolok járnak az élen.
A megkérdezett európai felnőttek 83 százaléka tervezett nyaralást idén – derül ki az Allianz Partners 2024-es Nemzetközi Vakációzási Bizalmi Indexéből (International Vacation Confidence Index). A felmérésben 9497 embert kérdeztek meg utazási szándékaikról Ausztriában, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Hollandiában, Lengyelországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Svájcban. A nyaralást tervezők 55 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a belföldi vakációt részesíti előnyben, 45 százalékuk pedig külföldi utazást fontolgatott. Európa kedvelt úti cél a megkérdezett országokban, a svájciak 54, az osztrákok 49, a hollandok 42, míg a britek 39 százaléka választ a kontinensről úti célt.
A kutatásból az is kiderül, hogy a családok anyagi helyzetét érintő aggodalmak Európa-szerte befolyásolják az utazási költségvetést, azonban a hatás eltérően érvényesül az egyes országokban. Míg Dél-Európában és az Egyesült Királyságban a pénzt tekintik az utazás legfőbb akadályának (Olaszországban a válaszadók 72 százaléka, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban 66 százaléka, Franciaországban 61 százaléka jelölte meg ezt), Hollandiára (41%), Svájcra (44%) és Ausztriára (47%) kevésbé jellemzőek az anyagiakkal összefüggő fenntartások.
Ez abból is látszik, hogy miközben a spanyolok 40, a franciák 22 százalékkal vágják vissza a tavalyi vakációs kiadásaikat, az osztrák és svájci turisták 300 eurós növekménnyel számolnak. Ugyanakkor az is tény, hogy az utazást nem tervezők több mint fele (55%) azért maradt otthon, mert nem engedheti meg magának a nyaralást.
A kutatás arra is rávilágít, hogy az utazók, döntéseik során egyre inkább figyelembe veszik a fenntarthatósági szempontokat. Kulcsfontosságúvá válik a környezetre gyakorolt hatás: olyannyira, hogy a családi költségvetésekben jelentkező nyomás ellenére a válaszadók több mint fele (54%) hajlandó többet költeni az olyan szállásokra és közlekedési módozatokra, amelyek segítenek csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást. Ez különösen jellemző az olaszokra és a spanyolokra, hiszen náluk 60 százalék az ezt figyelembe vevők aránya.
Meglepő, de a megkérdezettek közül a legtöbben (53%) attól tartanak az utazásuk kapcsán, hogy a vakációjukat kiberfenyegetések tehetik tönkre. A szélsőséges időjárás, tehát áradások, hőhullámok, vízhiány és viharok miatt az európai utazók több mint fele (51%) aggódik, járataik késése és törlése miatt 48 százalékuk. Ennél alig kevesebben félnek attól, hogy megbetegszenek (47%), míg a globális geopolitikai helyzet 46, a biztonságukat fenyegető kockázatok pedig 45 százalékot tölt el aggodalommal.
A fent említett aggodalmak és bizonytalansági tényezők tükrében a nyugalomra vágyó utazók számára a biztosítási védelem egyre megkerülhetetlenebbé válik: a megkérdezettek 59 százaléka kötött már utasbiztosítást nyári nyaralásaihoz vagy áll szándékában ennek megkötése.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 899 096 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 55 762 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,82%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 914 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A világjárvány óta látványosan romlott az életünk kiszámíthatósága, emellett a légi közlekedésben mostanában tapasztalt bizonytalanságok tovább növelik az olyan jó dolgokkal összefüggő stresszt is, amilyen egy családi nyaralás. Ezért is kiemelkedően fontos, hogy olyan utasbiztosítást válasszunk, amely széles körű védelmet nyújt, és lefedi a külföldi nyaraláson esetlegesen felmerülő váratlan helyzeteket, ideértve különösen a járatkésést és járattörlést is. Tapasztalataink szerint egyébként az utasbiztosítással kapcsolatos tudatosság az elmúlt években folyamatosan nő, melynek következményeként ügyfeleink jellemzően a magas fokú védelmet biztosító biztosítási csomagokat részesítik előnyben
– mondta Móri Anikó, az Allianz Hungária Zrt. termékmenedzsere.
Feltehetően a számos bizonytalansági tényező és a rengeteg variációs lehetőség egyaránt közrejátszik abban, hogy a mesterséges intelligencia mind értékesebb utazástervezési eszközzé válik. Az idei felmérésben tíz válaszadó közül majdnem három (29%) AI-eszközt használ a nyári vakáció megtervezéséhez. A nyitottság Olaszországban és Spanyolországban kimagasló, ott egyaránt a válaszadók 36 százaléka veszi igénybe a mesterséges intelligenciát a nyaralási döntések meghozatalakor. Mindeközben sokan a különböző közösségimédia-felületekről tájékozódnak: a megkérdezettek 41 százaléka keres ilyen forrásból is tippeket.
Feltehetően így vannak ezzel azok a magyar sportrajongók is, akik párizsi kiruccanást terveznek az olimpiai játékokra. Igaz, hogy a magyar felnőttek közel négyötöde még sosem ment ki élőben szurkolni ötkarikás versenyekre és nem is tervez ilyesmit, azért a fiatalabbak kalandvágyóbbak: a 18 és 35 év közöttiek negyede (25%) tervezett kiutazni idén Párizsba.