Letérdelt a MÁV a hőségtől: nem fogod elhinni, mennyi vonat késett tíz nap alatt

Pénzcentrum2024. július 18. 09:44

Ezrével fordult elő késés mindössze tíz nap alatt a vonatok esetében, de ettől még nem lett kevesebb az utasszám.

10 ezer vonat késett kisebb vagy nagyobb mértékben a hőség kezdete óta, 500 szerelvény pedig egyáltalán el sem indult - ez derült ki abból az összesítésből, amit a MÁV küldött az RTL.hu megkeresésére. Az utasok száma ugyanakkor nem csökkent, és a Volánbuszok is 30 százalékos utasszám-növekedést regisztráltak.

Kiderült az is, hogy július 5. és 15. között több mint 35 ezer járat indult el, ezek több mint 70 százaléka pontosan vagy 6 percnél kisebb késéssel közlekedett. A Volánbuszok főleg a Hatvan-Gyöngyös vonzáskörzetében lévő vonalakon regisztráltak jelentős utasszám-emelkedést.

A hőség miatt a MÁV a múlt héten már inkább arra kérte az utasokat, hogy aki teheti, az halassza el vonatútját, és használja inkább a Volánbusz járatait úti célja eléréséhez. Erről mi is beszámoltunk:

címlapi kép: MÁV

Címkék:
utazás, MÁV, máv-start, vonat, hőség, vonatozás, vonatközlekedés, máv start, vonatok, vonatjáratok, mávinform, vonatkésés,