Pénzcentrum • 2024. július 12. 09:25
Lázár János építési és közlekedési miniszter Facebook-bejegyzésében azt írta, a Fertő tavi beruházás korábbi, a tájba nem illeszkedő terveihez képest sokkal visszafogottabb formában valósul meg, környezetkárosítás nélkül, rendezett állapotokat teremtve.
A Lázár János vezette építési minisztérium novemberben írt ki új közbeszerzést a Fertő tavi óriás beruházásra. Ehhez képest a miniszter a korábbinál jelentősen visszafogottabb beruházást vizionál: az eddigi 77 hektárral szemben csak 47 hektáros lenne a vízitelep, és a fejlesztést két ütemre tagolnák, az elsőből kikerült például a tóparti, 100 személyes szálloda.
A kikötő építése hamarosan befejeződik, már az utolsó infrastrukturális munkák zajlanak. Lázár hozzátette, hogy minden szükséges engedély rendelkezésre áll, és a helyiek, a vitorlázók, valamint horgászok hamarosan visszakaphatják a területet.
Célja egy olyan partszakasz létrehozása, amely a környezeti értékeket megőrizve kulturált körülményeket biztosít. Az új tervek szerint a vízitelep területe 77 helyett csak 47 hektár lesz, és a fejlesztést két ütemben valósítják meg, az első ütemben elmarad például a korábban betervezett szálloda-projekt, ám a Natura-2000-es védelem alá eső tópart egy részére várhatóan így is óriásparkoló, óriáskikötő és egy huszonhat házas apartmankomplexum fog épülni.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)