Pénzcentrum • 2024. július 8. 10:31
A tiltot helyen fürdőzés nem csak balesetveszélyes, de kifejezetten tilos is, komoly büntetés jár érte annak, akit elkapnak. A helyszíni bírság 6 500 forinttól 65 ezerforintig terjedhet, de abban az esetben, ha helyszíni bírság kiszabására nincs lehetőség, szabálysértési eljárás indítható az elkövetővel szemben. Ez esetben a bírság összege 6 500 forint és 200 ezer forint között lehet.
Mint arról múlt héten beszámoltunk, szörnyű tragédia történt Tokajnál: eltűnt három ember a Tiszában. Később a holttestüket is megtalálták. Az áldozatok - egy 50 éves férfi, egy 17 éves fiú és egy 16 éves lány - hétfő délután, fürdőzés közben tűntek el a folyóban.
Személyes holmijukat, valamint egyikük kutyáját járókelők találták meg, ők értesítették a rendőrséget. A hatóság nagy erőkkel kereste az eltűnteket. Hogy pontosan miért mentek a vízbe, nem tudni, de az biztos, hogy tiltott helyen tették. Az RTL Híradó úgy tudja, a háromfős társaság hétfőn délután ment le a Tiszára, hogy fürödjenek. Holott tiltott helyen fürdeni nem csak tilos, de elképesztően veszélyes is.
A kijelölt fürdőhely határát a parton kihelyezett 60x30 cm méretű, fehér alapú, kék hullámzó vízen fekete figurát ábrázoló tábla jelzi. A fürdés tilalmát, vagy a veszélyes, fürdésre alkalmatlan helyeket minden esetben a FÜRÖDNI TILOS! tábla jelzi
- válaszolta megkeresésünkre a ORFK Kommunikációs Szolgálat. Ezek mellett felhívták a figyelmet arra, hogy a változó vízmélység- és hőmérséklet különbség miatt a bányatavak különösen veszélyesek.
Tilos fürödni az alábbi helyszíneken:
- hajóútban, ezért pl. a Duna folyó átúszása szabályellenes
- hajóutat és hajózási akadályt jelző bóják (úszók, villanók) 100 méteres körzetében;
- nagyhajók, úszómunkagépek és fürdés célját nem szolgáló úszóművek szintén 100 méteres körzetében;
- hidak, vízkivételi művek, egyéb vízi műtárgyak, komp- és révátkelőhelyek 100 méteres körzetében;
- kikötők, veszteglő- és rakodóhelyek területén;
- kijelölt zárt vízisí és vízi motoros sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák, valamint hajóállomások területén;
- egészségre ártalmas vizekben;
- határvizekben, városok belterületén lévő szabadvizekben, kivéve a kijelölt fürdőhelyeket;
- ott, ahol azt tiltó tábla jelzi!
Mindezek figyelembevételével ajánlatos a megfelelő biztonsági feltételekkel ellátott kijelölt fürdőhelyek, ismert szabad strandok igénybevétele még abban az esetben is, ha néhány kilométerrel többet kell kerékpározni vagy autózni a szabadvíz közeli kikapcsolódás reményében. Mivel a szabad vizek hőfoka általában elmarad a strandfürdők hőmérsékletétől, ne feledjük a fő szabályt, hogy
a hőségtől felhevült testtel való vízbe ugrás még a jól úszóknál is könnyen izomgörcshöz, sőt vízbe fulladáshoz is vezethet.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Akár 200 ezres bírság is jöhet
Arra a kérdésre, hogy milyen mértékű büntetést kockáztat az, aki tiltott helyen megy természetes vízbe, azt válaszolták, hogy a 2012. évi II. törvény a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről 202/A § * (1) bekezdése alapján, aki tiltott helyen fürdik, szabálysértést követ el, (2) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt a közterület-felügyelő, a természetvédelmi őr, az önkormányzati természetvédelmi őr, a halászati őr is szabhat ki helyszíni bírságot.
A helyszíni bírság 6 500 forinttól 65 ezer forintig terjedhet. Abban az esetben, ha helyszíni bírság kiszabására nincs lehetőség, szabálysértési eljárás indítható az elkövetővel szemben. Ez esetben a bírság összege 6 500 forint és 200 ezer forint közé tehető. Fiatalkorúak esetén a helyszíni bírság összege —amennyiben törvényes képviselője is jelen van— 6.500 forinttól 32.500 forintig terjedhet, szabálysértési eljárásban ezen összegek 6.500 forintról 65.000 forintra is emelkedhetnek.
Címlapkép: MTI Fotó: Varga György