Tovább dagad a botrány: már a fesztiválokat is tönkreteszi a sok késő és törölt járat

Pénzcentrum2024. július 6. 12:42

Ahogy arról beszámoltunk már a napokban a szélsőséges járatkésések és járattörlések okán a napokban nyolc új vizsgálat indult, így összesen már tizenegy vizsgálat van folyamatban a fogyasztóvédelmi hatóságnál. A késéseknek és törléseknek egy híres magyar zenész és rajongói is kárát látják. 

Ahogy arról beszámoltunk már a napokban a szélsőséges járatkésések és járattörlések okán a napokban nyolc új vizsgálat indult, így összesen már tizenegy vizsgálat van folyamatban a fogyasztóvédelmi hatóságnál. A Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) számos panasz érkezik a légitársaságok tájékoztatásaival, illetve egyéb gyakorlataival kapcsolatban. Azért, hogy elkerülhető legyen egy-egy vitás helyzet, fontos, hogy a fogyasztók a lehetőségeik szerinti körültekintéssel szervezzék meg az utazásaikat.

Az ismert magyar zenész Lofti Begi is a károsultak közzé tartozik, aminek következményeképpen nem tudja megtartani fellépést a megtervezett körülmények között. Az esetről a közösségi médiában számolt be, ahol így nyilatkozott az esetről:

Drága Marosvásárhely, drága Vibe Fesztival úgyfest idén nem találkozunk pedig nagyon vártam a ma estét! Sajnos a Wizz Air eleinte tologatta a gép indulást majd az eredeti 20:15-ös indulás helyett 22:00-kor bejelentették hogy másnap délben fog elindulni a gép! Nagyon szerettem volna ma veletek ott lenni, de így hozta az élet!

- kezdte a posztban Lofti Begi. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Loading...

Itt a szezon nagy kérdése: hová és miből mennek nyaralni idén nyáron a magyarok?

Nő a magyarok reálkeresete, több az elkölthető pénzük, de nagy kérdés, hogy mindez lecsapódik-e majd a turizmusban. Habár kifejezetten jó szezonra készül az ágazat, a szezon vége még messze van. Most futó turisztikai kérdőívünkben az utazási szokásaikról kérdezzük az olvasóinkat: mennek-e nyaralni idén, ha igen, hová és mennyi pénzt szánnak rá. Ha van 5 perced, és segítenéd a munkánkat, töltsd ki a Pénzcentrum Nagy Utazáskutatását. Köszönjük!

 

Címkék:
utazás, BOTRÁNY, fesztivál, Wizz Air, koncert, zenész, járat, járatkésés,