Óriási balhé van a járatkésések körül: komoly büntetésre készülhetnek a légitársaságok

Pénzcentrum2024. július 5. 17:05

A szélsőséges járatkésések és járattörlések okán a napokban nyolc új vizsgálat indult, így összesen már tizenegy vizsgálat van folyamatban a fogyasztóvédelmi hatóságnál. Az utóbbi időben tapasztalt elfogadhatatlan esetek gyakorisága miatt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) által működtetett Budapesti Békéltető Testület (BBT) kötelességének érzi, hogy az aktuális helyzetekre reagálva tájékoztassa az utasokat az őket megillető fogyasztói jogokról és a légitársaságok kötelezettségeiről, miközben arra is szeretne rávilágítani, hogy a károsultak hova fordulhatnak jogi segítségért, ha a számukra kellemetlenséget okozó utasszállítók nem jártak el a kötelezettségeiknek megfelelően vagy épp elutasították panaszaikat.

Naponta kapjuk a híreket az utasokat meggyötrő késésekről, járattörlésekről. A fogyasztóvédelmi hatóság is gyorsan reagált, az emblematikus EB focirajongókat érintő eset után eljárást indított több légitársaság ellen a jelentős járatkésések miatt. A

szezon elején az utasszállítók ugyan tudatták utasaikkal, hogy jórészt légiirányítási és kapacitáshiány okokból késések következhetnek majd be, de a gyakorlat azt mutatja, hogy amikor megtörténik a baj, már korántsem kommunikálnak olyan megfelelően.

Többnyire magyarázat, érdemi tájékoztatás és ellátás, elszállásolás nélkül hagyják a kétségbeesett ügyfeleiket.

Ennélfogva az utazók arról sem kapnak információt, hogy milyen jogok illetik meg őket abban az esetben, ha repülőgépjáratukat törlik, vagy annak indulása jelentősen – legalább 2 órát meghaladóan – késik, függetlenül a késés vagy törlés okától.

Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy már a 2 órát meghaladó késés esetén is – az uniós előírásokra figyelemmel – köteles a légitársaság étkezést és frissítőket biztosítani, valamint díjmentesen két telefonhívást vagy e-mail küldését kell felajánlani. Erről részletesen az alábbi cikkben írtunk:

Járattörlés esetén az utast megilleti a vételár visszatérítése, vagy átfoglalás az eredeti úti céljára a legközelebbi járatra, esetleg egy olyan későbbi járatra, amely az utasnak is megfelel.

Átfoglalás esetén a légitársaságnak tájékoztatási, ellátási és segítségnyújtási kötelezettsége van, tehát a várakozási idővel észszerű arányban ételt és frissítőket kell biztosítania, és ha egy vagy több éjszakás ott tartózkodás szükséges, gondoskodnia kell az utas hotelbeli elhelyezéséről, illetve a szállásra és a repülőtéri transzferek biztosításáról is.

Mindenki ismeri már a kártalanítás összegeit, de felidézzük, hogy az utazók a repülőút hosszától függően 250, 400, vagy 600 eurós kártalanításra is jogosultak. Ehhez az is kell, hogy a járattörlést vagy a 3 órát meghaladó késést ne rendkívüli körülmény okozza (például időjárási körülmények, mint vulkánkitörés, váratlan repülésbiztonsági hiányok, nem a légitársaság munkavállalóit érintő sztrájkok).

JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nagyon fontos, hogy a fenti incidensek esetén a várakozás idején felmerült költségekről az utazók kérjenek számlát, azt tegyék el, mert azzal tudják majd igazolni költségeiket a légitársaság felé, illetve amennyiben a későbbiekben jogorvoslatra lenne szükség, többek között ezen számlák szolgálnak majd bizonyítékokként.

Tehát ha vásárol magának élelmiszert, akkor az erről szóló nyugtát kell eltenni. Ha a légitársaság nem biztosítja a szállást és a transzfert a szállás és a reptér között, akkor pedig a taxi-és szállás számlát kell kérni és megőrizni a későbbi igényérvényesítéshez.

Amennyiben egy járatkésés vagy -törlés miatt egy pórul járt utas felkeresi a légitársaságot a kompenzáció érvényesítése céljából és süket fülekre talál, azaz a jogosnak vélt panaszára elutasító választ kap, – más szóval nem tud megegyezni a vállalkozással –, a jogvita rendezése céljából kifogásával a békéltető testületekhez fordulhat.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara célja, hogy a piaci szereplők és a fogyasztók között felmerülő vitás esetek a BBT közreműködésével a lehető leggyorsabban, legkevesebb anyagi ráfordítással és mindkét fél részéről a legnagyobb megelégedéssel záruljanak. Bizonyos jogviták a békéltető testület segítségével már írásban rendeződnek. Amennyiben ily módon nem sikerül megegyeznie a két félnek, szintén a fogyasztó kérésének megfelelően személyes vagy online meghallgatást tűznek ki, ahol a vállalkozásnak kötelessége megjelenni.

A Budapesti Békéltető Testület tavaly közel ezer légiutas - jogot érintő - panaszt kezelt, mely ügyek 80 %-a egyezséggel így mind a fogyasztó, mind a vállalkozás számára kedvezően zárult. A testület az idei évben is már több száz ügyben járt el sikeresen. A BBT jogászaival áll az ügyfelek rendelkezésére vitás ügyeik ingyenes, gyors és szakszerű rendezése érdekében. A kérelmeket személyesen, postán, e-mail útján, weboldalon, e-Papír felületen keresztül, továbbá ügyfélkapu segítéségével is benyújthatják.

Címkék:
utazás, légitársaság, fogyasztóvédelem, késés, utazók, törlés, bkik,