Karambol a fővárosban: hárman ember súlyosan megsérült, gyerekek is voltak a kocsiban

MTI2024. május 31. 10:32

Három felnőtt súlyos, két felnőtt és három gyermek pedig könnyebb sérüléseket szenvedett, amikor két autó ütközött össze Budapest VII. kerületében, az Erzsébet körút és a Dohány utca kereszteződésénél csütörtökön késő este - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére pénteken.     

Győrfi Pál tájékoztatása szerint a baleset sérültjeit helyszíni ellátás után kórházba szállították. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztályának közlése szerint az ütközés következtében az egyik jármű, egy taxi a járdára sodródott.

A balesetben a taxi sofőrje és négy utasa, valamint a kisteherautó három utasa sérült meg, a kisteherautó sofőrjével szemben felmerült az ittasság gyanúja, ezért őt mintavételre előállították - ismertették. A BRFK közúti baleset okozása és járművezetés ittas állapotban vétség gyanúja miatt indít eljárást - írták.

Címlapkép forrása: MTVA/Bizományosi: Róka László

Címkék:
utazás, baleset, Budapest, karambol, autóbaleset, VII. kerület,